Ugró Miklós: Azt már én kérdezném meg: miért, mire számított az akkori politikai elit? A kommunisták hálájára, belátására, visszafogottságára? Csak az történt, ami a Lenin által hasznos idiótáknak nevezett, baloldalhoz vonzódó jobboldali politizálók döntései esetében törvényszerű: mérhetetlen nagy (ostoba) jóindulatukban figyelmen kívül hagyták a tényeket, következésképpen képtelenek voltak felmérni a lehetséges következményeket. Az akkori nyugati döntéshozók nem tudták, kik azok a kommunisták? S ha megpróbáltak valami jót is feltételezni róluk, legalább a nácikról csak-csak hallotak valamit. Hogy a két totalitárius rendszer ugyanannak az embertelenségnek a színe és fonákja. Az egykori kommunisták és a hozzájuk csapódó permanens világforradalmárok magától értetődő módon visszaélnek az adódó lehetőséggel, főleg, hogy pénzt és törvényi biztosítékokat is kaptak hozzá. A jó németek csak akkor kaptak észbe, hogy valami nem úgy működik az ő poroszosan mintaszerű demokráciájukban, ahogyan azt az eszme klasszikusai előírták, amikor egy csoport a Stasi (az NDK politikai rendőrsége) egyeruhájában grasszált Berlin utcáin, s nem volt törvény adta lehetőség fellépni ellenük.