fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Itt a lehetőség arra, hogy végleg kijavítsuk a szocialisták hibáját"
2013. június 18., 15:46
Az uniós zárolásokra, a beruházási alap létrehozására, és a terhek megosztására az extraprofitot termelő szektorokkal azért van szükség, hogy Magyarország biztosan kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól – mondta el Rogán Antal keddi sajtótájékoztatóján. A Fidesz frakcióvezetője megdöbbentőnek tartja a PSZÁF elnökének a levelét, és arról is beszélt, hogy azt szeretnék, hogy még idén ősszel, a fűtési szezon előtt csökkenejen a gáz és a villany ára.

Hétfőn a Fidesz országgyűlési frakciója, és a mai napon pedig a Fidesz frakcióelnöksége ülésezett. A döntésekről Rogán Antal tájékoztatta a sajtó képviselőit.

A költségvetés módosítására azért van szükség, hogy az Országgyűlés ezekkel a döntésekkel is kijavítsa a szocialisták hibáját. A szocialisták ugyanis óriási hibát követtek el azzal, hogy 2004 és 2010 között túlzott költekezéssel, a költségvetési deficit magasan tartásával, az államadósság folyamatos növelésével lehetetlen helyzetbe hozták Magyarországot. Ennek eredményeként hazánkra az elmúlt években óriási brüsszeli nyomás nehezedett annak érdekében, hogy csökkentsék a költségvetési hiányt, hogy az ország lekerüljön az uniós szégyenpadról – emlékeztetett Rogán Antal. A frakcióvezető szerint itt a lehetőség arra, hogy az ország végleg kijavítsa a szocialisták hibáját, és a következő napokban kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól.

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja támogatja a kormányt abban, hogy lezárja az uniós túlzottdeficit-eljárást. Az uniós zárolásokra, a beruházási alap létrehozására, és a terhek megosztására az extraprofitot termelő szektorokkal azért van szükség, hogy Magyarország biztosan kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól – jelentette ki Rogán Antal. A parlament megkezdte a költségvetés ás az adótörvények módosítását. A frakcióvezető szerint várhatóan ezen törvények zárószavazására a jövő héten, csütörtökön kerül sor. 

Rogán Antal arról is beszélt, hogy a frakció támogatja a gazdasági bizottság azon módosító indítványát, mely arról szól, hogy az államkötvényekből származó kamatjövedelem mentesüljön a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) fizetési kötelezettsége alól.

Már az őszi fűtési szezon előtt csökkenjenek a rezsiköltségek!

Rogán Antal beszámolt arról is, hogy pénteken napirendre tűzik, és lezárásra kerülnek a július 1-ei rezsicsökkentéssel kapcsolatos törvények. Arra kérik a kormányzatot, hogy hajtsák végre az intézkedéseket, tehát július 1-től csökkenjen a víz, a szemétszállítás, a kéményseprés és a csatorna díja. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a január 1-jei és a július 1-től érvényes rezsicsökkentés együttesen évi 90-100 ezer forintot hagy egy átlagcsalád zsebében. A frakcióelnökség felkéri a kormányt arra, hogy a szeptemberi kihelyezett frakcióülésre nyújtsa be a további rezsicsökkentésre vonatkozó terveket. Szeretnénk elérni, hogy ne 2014. január 1-től, hanem még idén ősszel, a fűtési szezon előtt legalább 10 százalékos mértékben csökkenjen a villamosenergia és a gáz ára - szögezte le.

A devizahitelt felvevők érdekét kell képviselnie a PSZÁF elnökének

A politikus arról is beszélt, hogy őmaga és a frakcióelnökség is megdöbbenéssel értesült arról a levélről, melyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az elnöke írt a Kúriának a devizahitelekkel kapcsolatban.  "Kicsit olyan érzésünk van, hogy a felügyelet vezetője fordítva ül a lovon" – jegyezte meg Rogán Antal. Mi azt gondoljuk, hogy a PSZÁF vezetőjének nem a bankok érdekét kell képviselnie a Kúriánál, hanem a devizahitelt felvevőkét - hangsúlyozta. A frakcióvezető bejelentette, tájékoztatni fogja a PSZÁF vezetőjét arról, hogy a Fidesz-frakció messze nem ért egyet a Kúriának írt levelében foglaltakkal. Rogán Antal közölte azt is, hogy döntött a Fidesz frakcióelnöksége, így a pénteki napon napirendre kéri és folytatni fogja a jegybank és a PSZÁF összevonásáról szóló törvényjavaslat parlamenti vitáját, illetve szavazását.

"Annak örültem volna, ha Reding szóvivője határozottan cáfolta volna a hírt"

Újságírói kérdésre válaszolva Rogán Antal elmondta, a pedagóguséletpálya-modell bevezetésére akkor van lehetőség, ha a gazdasági növekedési adatok legalább olyan jók lesznek, mint az első negyedévben. A frakcióvezető elmondta, úgy kalkulálnak, hogy 2014. január 1-től sor kerülhet a pedagóguséletpálya-modell bevezetésére.

A sajtótájékoztatón szóba került a Magyar Nemzet mai, Viviane Redinggel kapcsolatos cikke is. Ebben azt írják, hogy az igazságügyi biztos egy angliai, zárt körű konferencián, a Magyarországról szóló negyedórás megbeszélésen egyebek mellett arról biztosította az egybegyűlteket, hogy mindent megtesz a jövő évi országos választások eredménye legitimitásának gyengítése érdekében. Rogán Antal az erre vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy annak örült volna, ha Reding szóvivője határozottan cáfolta volna a hírt, de ehelyett csak annyit válaszolt, hogy se megerősíteni, se cáfolni nem tudja az értesülést.

(fidesz.hu)