fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Soltész: Fantasztikus az emberek összefogása
2013. június 19., 09:35
Eddig 376 millió forint gyűlt össze az árvízkárosultak létesített segélyvonalra, melyre több mint 640 ezer telefonhívás és sms érkezett – jelentette ki Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában.

Elmondta azt is, hogy öt karitatív szervezetnek biztosítottak 5 plusz 25 millió forintos keretet, ebből segítik az árvízkárosultakat az olyan károk helyreállításában, mely munkálatokat sem a biztosítók, sem az állam nem finanszírozza.

Fantasztikus az emberek összefogása, amit az árvízhelyzetben tapasztalhattunk – fogalmazott Soltész Miklós. - (...) Közösségben oldottak meg egy hatalmas feladatot, segítettek a rászorulókon. A legnagyobb értéke ennek az árvíznek az a közösségi egymásra találás, ami nagyon rég volt már ebben az országban.

Elmondta azt is, hogy ma beterjesztenek a kormány elé egy olyan javaslatot, mely szerint a közmédiában vasárnapig, az adományvonalon a hónap végéig lehetne gyűjteni még az árvízkárosultaknak.

Megemlítette azt is: Székelyföldről is felhívta egy vállalkozó, aki felajánlotta, hogy hargitai vizet szállít a gátakon dolgozóknak. Ez azt mutatja, hogy nemcsak Magyarországon mozdult meg valami, hanem a magyar nemzeten belül is – szögezte le.

(hirado.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Orbán: Magyarország egységes és erős
Cikk: "Túl vagyunk a nehezén"
Cikk: Orbán: Nagyszerű teljesítmény volt a védekezés
Cikk: "Kiválóan vizsgázott az önkéntes tartalékos rendszer"