fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Egyedülálló alkotás született"
2013. június 19., 11:41
Magyarország akkor tud megújulni, ha sikerül eltüntetnünk a szocializmus szellemházait, és létre tudjuk hozni a valódi, látogatott, közkedvelt és minőségi közösségi tereinket – jelentette ki Orbán Viktor szerdán a fertődi Esterházy-kastély felújított marionettszínházának átadási ünnepségén.

Orbán Viktor hangsúlyozta, nekünk, magyaroknak a XX. században folyamatosan hozzá kellett szoktatnunk a fülünket az „ollócsattogáshoz”, mellyel rendre elvágják nemzeti tradícióink fonalát. Ez történt Trianonban, majd a kommunista hatalomátvételkor is – tette hozzá. A kormányfő aláhúzta, a kommunizmus kiszakította eredeti rendeltetéséből a főúri kastélyokat. Egyes esetekben öregotthonokká, árvaházakká alakította őket, vagy olyan múzeumok lehettek belőlük, ahol úgy mutatták be ezeket a helyeket, mint a magyar feudális elnyomás fellegvárait – fűzte hozzá.

Magyarország akkor tud megújulni, ha sikerül eltüntetnünk a szocializmus szellemházait, és létre tudjuk hozni a valódi, látogatott, közkedvelt és minőségi közösségi tereinket – szögezte le a kormányfő. Ennek az elképzelésnek a keretében épült fel első kormányzásunk idején a Millenniumi városközpont és a Millenáris, jelenleg pedig így épül a Ludovika Akadémia valamint a Várbazár is – fűzte hozzá.

A kormányfő szerint manapság nem elég csak felújítani, hanem a látogatók számára vonzóvá is kell tenni ezeket a történelmi helyszíneket. Felhívta a figyelmet arra, a turistákért, az érdeklődőkért, a zenerajongókért, az egész világon hatalmas verseny folyik, és egy olyan országnak, ahol az idegenforgalom a nemzeti össztermék tekintélyes részét teszi ki, komolyan kell vennie az új kihívásokat. Manapság nem elég pusztán egy kastélyt  - mint a múlt relikviáját felújítani -, hanem mint például Fertődön, azt a világot kell a látogatók elé varázsolni, amely miatt méltán érdemelte ki a magyar Versailles elnevezést – tette hozzá.

Orbán Viktor felidézte, 250 évvel ezelőtt egy egyedülálló alkotás született; nem egyszerűen egy kastély épült fel, hanem egy művészeti központ, a kultúra valóságos fellegvára. A 18. század második felében Magyarország talán legtekintélyesebb mecénása, Eszterházy Miklós volt. Hűségesen, a magyar vitézség szellemében szolgált a csatatereken, és ugyanilyen elkötelezettséggel kezdett bele álmai megvalósításába – tette hozzá. A kormányfő szerint különös párhuzam, hogy XIV. Lajos egy haszontalan mocsárvidékre álmodta a versaillesi kastélyt, Eszterházy Miklós herceg pedig a Fertő-tó lápos tájait szemelte ki hasonló célra. A kormányfő arra is emlékeztetett, nem kisebb személyiség élt és alkotott itt, mint maga Haydn. Egy céltudatos fűúr udvarán keresztül Magyarország képes volt bekapcsolódni az európai kultúra akkori legidőszerűbb és legnagyszerűbb áramlataiba – hangsúlyozta.

Orbán Viktor szerint a Hiller István helyesen ismerte fel ennek a helynek a jelentőségét, és jól döntött, amikor lépéseket tett annak érdekében, hogy a hely visszakanyarodhasson az európai kultúra főáramába. Minket pedig az a cél vezérelt, hogy a kastély a magyar magaskultúrának ne csak egy szimbolikus, hanem egy valóságos, élő helyszíne legyen. Az egymásra épülő fejlesztéseknek köszönhetően Magyarország legnagyobb barokk kastélya hamarosan egykori pompájához, és világörökségi címéhez méltó állapotban és környezetében fogadja majd a magyar és külföldi látogatókat – fűzte hozzá a miniszterelnök.

Az az ország, amely nem ragaszkodik kulturális gyökereihez, amely elfordul a múltjától, a jövőjének is hátat fordít. A történelemben sok példa volt arra, hogy egy nép, vagy egy ország új utat választott magának, de arra ritkán találunk példát, hogy az elődök alkotásait eltaszította volna magától – fogalmazott a kormányfő. Amely ország egységben tud élni az ősök hagyatékával, és nem herdálja el az örökséget, az erőssé és sikeressé válik – szögezte le. Ezért határoztuk el, hogy felújítjuk a Gödöllői kastélyt, és mindent megteszünk azért, hogy fertődi Eszterházy kastély ismét az európai kultúra fellegvára lehessen – tette hozzá.

„A kultúrára kiadott pénz gyökeret ver a földben és biztosítja az áldozathozó nemzet növekedését” - idézte Jókai Széchenyiről mondott emlékbeszédét. Orbán Viktor utalva a fertődi kastélyra, hangsúlyozta: az a gesztus, hogy itt tartja a kabinet kihelyezett ülését, „egy plebejus kormány tisztelgése a magyar arisztokrácia nagyszerű teljesítménye előtt”.

"Magyarország második kulturális ablaka"

Zumbok Ferenc, a kastély felújításának kormánybiztosa az eseményen arról beszélt: pár éven belül elérhetjük, hogy Eszterháza újra Európa kulturális központjává váljék. Emlékeztetett arra, megépültekor, Esterházy "Fényes" Miklós a 18. században a kastélyt Potsdammal és Versailles-jal méltán emlegették egy lapon. "Az ember teremtőereje megint csodát csinált" - mondta a felújításról a kormánybiztos.
   
Szólt arról is, a jövőben is folytatódik az épületegyüttes felújítása, amelyre eddig több mint ötmilliárd forintot, nagyrészt uniós forrásokat fordítottak; jövőre helyreállítják az egykori jószágkormányzóság épületét, amely azt követően mesterkurzusok és Haydn-kutatások helye lehet. A nyugati épületszárnyból kiköltöztették a hat évtizede ott működő iskolát, így ennek rekonstrukciója is megkezdődhet.

Esterházy Antal, aki "az ősök nevében" köszöntötte az eseményen megjelenteket, a munkálatok fontosságát kiemelve arról beszélt: a fertődi kastély a gödöllői után "Magyarország második kulturális ablaka".

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Fertőd és környéke helyzetéről tájékozódott a kormány
Cikk: Kihelyezett ülést tart a kormány Fertődön