fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Balog: Mindenkire szükség van
2013. június 20., 17:58
„Leginkább a közjóra van szükség ma Magyarországon” – szögezte le Balog Zoltán emberi erőforrásokért felelős miniszter, a Magyarország Jobban Teljesít konferenciasorozat szombathelyi állomásán, csütörtökön. Képgaléria megtekinthető itt.

A miniszter előadásában elmondta: az „annyira elhanyagolt közjó” és egyéni érdek összekapcsolása, összehangolása az egyik legfontosabb feladat. Ezzel összefüggésben felidézte: az elmúlt kormányzatok és rendszerek arra kényszerítettek bennünket, hogy „a másik rovására próbáljunk meg ügyeskedni, előrejutni, és saját egzisztenciánkat bebiztosítani”. Hozzátette: azzal, hogy mi történik a „nagy egésszel”, nem is foglalkozott senki, mert nem volt rá lehetősége.

„Amiben változtatni szeretnénk, az éppen az, hogy az egyéni boldogulás és az egész is rendben legyen” – fogalmazott Balog Zoltán. Egyúttal rámutatott: mindenkire szükség van, hiszen ez egy kultúraváltás, és a hozzáállás megváltoztatását igényli.

Senkit sem hagyunk az út szélén, minden bajbajutott emberre úgy tekintünk, mint aki egyébként képes lenne hozzátenni valamit az egészhez, a közöshöz, csak éppen hozzá kell ehhez segíteni – emelte ki. A miniszter ennek kapcsán megjegyezte: nem mindegy, hogyan segítünk. Kifejtette: szerinte rossz, ha úgy segítenek, hogy közben az embereket passzivitásra kárhoztatják.

Utalva a balliberális kormányzatok gyakorlatára, elmondta azt is: munkaképes, munkabíró emberek üldögéltek az út szélén képletes és valóságos értelemben is. A miniszter a nemzetstratégiát érintve emlékeztetett: sokáig a „merjünk kicsik lenni” volt a napi gyakorlat. Ezzel szemben a jelenlegi kormány úgy véli, hogy minden egyes magyarral többek és erősebbek vagyunk – fűzte hozzá. 

"Segély helyett értelmes munka, ez az amit mi ajánlhatunk"

A közmunkaprogramról szólva Balog Zoltán aláhúzta: 2010-ben látszott, hogy „úgy nem lehet segíteni, ahogy addig” a mélyszegénységben élőkön. Ennek kapcsán felidézte, hogy a baloldali kormányok úgy segítettek ezen a rétegen, „hogy nem segítettek”. Ezért, ha kell, kényszert is hajlandóak vagyunk alkalmazni – jegyezte meg. Példaként említette: ha valaki nem fogadja el az ajánlott munkát, akkor egy idő után kikerül a szociális segélyezettek köréből. A segély helyett értelmes munka, ez az amit mi ajánlhatunk – szögezte le.

A miniszter előadásában arról tájékoztatott, hogy a Start Munkaprogram eddig 300 ezer embert ért el, akik közül 50 ezren a magyarországi cigánysághoz tartoznak, és 10 ezer résztvevő életében még sohasem dolgozott. Ezzel összefüggésben kiemelte: „ha valaki elfogadja ezt a kényszert”, akkor utána neki lehetőséget kell adni.

Közölte azt is, hogy ma több mint 30 ezer olyan közfoglalkoztatott van, akinek a munkaidejéből egy teljes napot finanszíroz az állam azért, hogy tanuljon. Balog Zoltán fontosnak nevezte a fent bemutatott jó példákat, mert akkor látható, hogy érdemes segíteni, „mert ha segítünk, akkor ebből pozitív dolog jön ki”.

A politikus felhívta a figyelmet arra, aki a gyerekét nem járatja tisztességesen iskolába, egy idő után nem kaphatja meg a családi pótlék egy részét. Fél év alatt 20 százalékkal csökkent az indokolatlan hiányzások száma az iskolákban - húzta alá.

"Egyértelmű üzenet, hogy mit is kell tennünk"

Balog Zoltán arról is beszélt, hogy olyan rendszert állítottak fel, ahol a tanulmányi eredmény javításához kötötték az ösztöndíj további folyósítását. Az OECD tanulmányában is megemlítették, hogy Magyarországon az átalakult ösztöndíjrendszerben javulnak a tanulmányi eredmények, ahol pedig alanyi jogon adják a pénzt, ott nem. Egyértelmű üzenet, hogy mit is kell tennünk – jegyezte meg.

A miniszter kitért a szolidaritás fontosságára is. Azért is vagyunk szolidárisak a bajba jutottakkal, mert ha nekik segítünk, nekünk is jobb lesz. A politikus szerint egyfajta „haszonelvűség” is van a dologban. Példaként említette, nekünk is jobban megéri az integráció, mintha csak segélyekkel kezeljük ezeket az ügyeket. Másrészt erkölcsi parancs, hogy az ember a felebarátját, nemzettársát nem hagyja az út szélén – tette hozzá.

Az előadásban szóba került a dunai árvíz is. Az a több tízezer önkéntes, akivel találkoztunk a gátakon, az a több mint 600 ezer telefonon, SMS-es segítő, azt mutatja, hogy ma jobban tudunk összefogni, mint három, négy, vagy tíz évvel ezelőtt. Látjuk azt, hogy az összefogásban erő van. Egyre inkább egy összefogó Magyarország leszünk – tette hozzá.

A miniszter fontosnak tartja azokat a lépéseket, melyeket a kormány a megváltozott munkaképességű, és fogyatékos emberek foglalkoztatása terén tett a támogatási rendszer átalakításával. Elmondta, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására 2013-ban 34 milliárd forintot fordítottak, ebből 31 ezer ember foglalkoztatása vált lehetővé. Arról is beszélt, hogy áfamentessé tették a civil szervezetek felajánlásait.

180 milliárd forint adóbevétel marad a többgyermekes családoknál

A politikus az államadósság és a lakossági devizahitelek ügyére is kitért. Elmondta, hogy 169 ezren éltek a végtörlesztéssel, és 158 ezren léptek be az árfolyamgátba, valamint felállították a Nemzeti Eszközkezelőt. 2013. áprilisára 30 százalékkal csökkent a deviza jelzáloghitel-állomány – húzta alá.

Balog Zoltán felidézte a rezsicsökkentés kezdeti lépéseit is. Emlékeztetett, az első fázisról 2012. decemberében döntöttek, így idén január 1-től 10 százalékkal olcsóbb lett a vezetékes gáz, a villany és a távhő ára. A második lépcső az július 1-től következik; 10 százalékkal csökken a víz és a csatornadíj, és olcsóbb lesz a szemétszállítás és a kéményseprés is. Arról is beszélt, hogy az idén ősszel, a fűtési szezon kezdetén újabb 10 százalékkal csökkennek az energiaárak.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a családi adókedvezmény miatt évente 180 milliárd forint adóbevétel marad a többgyermekes családoknál, és fontosnak tartja a gyes visszaállítását is. Balog Zoltán arról is beszélt, hogy egy komoly, népesedést erősítő csomag is készül.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Magyarország talpra áll
Cikk: "A magyar baloldal a gazdasági érdekek rabja marad"
Cikk: "Ezért kell megvédeni a magyar földet"