FIDESZ.HU > Vélemények > Interjú Nyomtatás
Ablak bezárása
Tarlós: Meg kell építeni a mobilgátat
Mindenképpen meg kell építeni a Római-partra tervezett mobilgátat - erről Tarlós István főpolgármester beszélt a Magyar Hírlapnak adott, pénteken megjelent interjújában.
Létrehozva: 2013. június 21., 08:13

 Tarlós István azt mondta: mivel az MTA is elismerően nyilatkozott a tervről, "a nyugalmazott halbiológusoknak és a hiperaktív közgazdászoknak most már nem velünk, hanem szakemberekkel kellene vitatkozniuk, ám ettől mi még tesszük a dolgunkat". Hozzátette: Szentendrén és Vácon senki nem szólt egy szót sem azért, hogy ne épüljön védmű.
    
A főpolgármester szerint "Budapesten mindent agyonexponálnak, ugyanez történt a Tormay Cécile közterület-elnevezés kapcsán is". Rámutatott: az írónő tiszteletére nemrég szobrot állítottak és emléktáblát avattak, s ez ellen akkor senki nem emelt szót.