fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Péntek délután két órakor megnyitják a Margitszigetet
2013. június 21., 11:27
Péntek délután két órakor megnyitják a Margitszigetet a közösségi közlekedés, a gyalogos forgalom és az engedéllyel rendelkezők előtt, de továbbra is van egy szűk szakasz, amelyet kordonnal zárnak el – jelentette be Pesti Imre, a fővárosi védelmi bizottság elnöke, budapesti kormánymegbízott pénteki sajtótájékoztatóján.

A kormánymegbízott arról is beszámolt, hogy az árvíz miatt kiköltöztetett valamennyi budapesti lakos hazatérhetett az otthonába. Őket korában a főváros I., III., IV., XXI., illetve XXII. kerületéből költöztették ki.
   
Pesti Imre jelezte: az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) péntek este 6 óráig végez a fertőtlenítéssel, és a tervek szerint hétvégére befejeződik a szúnyogirtás is a fővárosban. Utóbbit a hét elején földi gyérítéssel kezdték, péntektől pedig légi irtás lesz.    

A védelmi bizottság elnöke azt is elmondta, hogy a Rudas és a Lukács fürdő már működik, a vízminták negatívak voltak. A Király fürdő még zárva tart, a megnyitás időpontja egyelőre nem ismert.
   
Pesti Imre tájékoztatása szerint a Margitszigetről eltűntek a homokzsákok, a helyreállítás majdnem befejeződött. A Főkert egy területen, a sziget Pest felőli oldalán végez még munkálatokat, azt a területet körbekordonozták és nem látogatható – tette hozzá.    

A kormánymegbízott jelezte: a sportuszoda két medencéjét már pénteken használhatják a sportolók, szombat reggel 8 órakor pedig mind az uszoda, mind a Palatinus strand megnyílik. A margiszigeti lezárás feloldása nemcsak a közlekedésre és az uszodákra vonatkozik, hanem a kereskedelmi egységekre és az atlétikai centrumra is.    

Budapesten a helyreállítás majdnem teljesen befejeződött – jelentette ki Pesti Imre. Azt is elmondta: a pesti alsó rakpart Parlament előtti része nem az árvízzel, hanem az építkezéssel összefüggésben van még lezárva.

(MTI-fidesz.hu)