FIDESZ.HU > Hírek > Árvízi védekezés Nyomtatás
Ablak bezárása
Áder: Heroikus küzdelem volt az árvízi védekezés
Heroikus küzdelem volt, büszkék lehetünk rá - mondta Áder János köztársasági elnök a dunai árvízi védekezésről a közmédia jótékonysági műsorában vasárnap este.
Létrehozva: 2013. június 24., 08:20

Nagyszerűen helytálltak azok is, akiknek ez volt a dolguk, és akik önként vettek részt a védekezésben - tette hozzá az államfő, aki szeretné, ha nemcsak a nagy bajban, de a hétköznapokban is tovább élne az összefogás élménye, az, hogy ha valamit el akarunk érni, közösen sikerülhet. Áder János szerint nemzetközi összehasonlításban is büszke lehet Magyarország a teljesítményére, hiszen "nálunk gazdagabb, fejlettebb országoknak kapitulálni kellett". Németország, Ausztria súlyos, eurómilliárdokban mérhető károkat szenvedett, és életek vesztek oda. Magyarországon más országoktól eltérően a töltés átszakadása miatti károk nem következtek be, "az ártéren tudtuk tartani a folyót" - tette hozzá az államfő.
   
Áder János emlékeztetett arra, hogy 2006-ban sokan az évszázad árvizéről beszéltek az akkor rekordmagasságúnak számító vízállások miatt, ám hét év elteltével még magasabbra emelkedett a folyó, Budapesten például 31 centiméterrel haladta meg az eddig mért legnagyobb vízállást. Az éghajlatváltozás következtében fel kell készülni az ideihez hasonló, vagy még annál is nagyobb áradásokra.
   
A Tiszán a már átadott, illetve készülő szükségtározók segítségével akár egy méterrel is csökkenthető lesz a folyó vízszintje. A Dunán is hasonló megoldások jelentik a továbblépést, ám itt nemzetközi összefogásra van szükség - tette hozzá az államfő, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az uniónak több pénzt kellene fordítania részben a megelőzésre, gátak, tározók építésére, részben pedig egy katasztrófavédelmi alap létrehozására arra az esetre, ha mégis bekövetkezne a baj.
   
A köztársasági elnök köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az árvízi védekezésben.