Felmerül a kérdés: ha a balliberális oldal szereplőinek csak akkor van esélyük a következő választásokon, ha összefognak, akkor mi az oka a totyogásnak, a sosem látott széthúzásnak?

A baloldal nem újult meg. 2014-ig pedig már esélye sincs rá. Vannak, akik egykor hithű kommunisták voltak; és vannak, akik abban a bizonyos „elmúlt nyolc évben” vállaltak főszerepet. Amikor az ország gazdaságilag és morálisan lecsúszott. De akad olyan is, aki mindkettőben szerepet vállalt. Elég csak körbetekinteni a Farkasházy által összegrundolt szárszói találkozón. A teljesség igénye nélkül: Lendvai Ildikótól Gyurcsányig, Kovács Lászlótól Bajnaiig, Szekeres Imrétől Mesterházy Attiláig paroláztak a volt SZDSZ-s Magyar Bálintokkal, Fodor Gáborokkal. Barátságot színlelve, valójában gyűlölködve.

Miközben a már csak a múltjukból élő baloldali művészek, az erkölcsileg lenullázódott liberális újságírók vagy éppen az önmagukat mindig függetlenként aposztrofáló, tehetségtelen politológusok tapsikolnak nekik. Ez lenne az ellenzéki megújulás? Aligha.