fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Rogán: A kormánynak ki kell állnia a rezsicsökkentés mellett
2013. június 28., 09:13
A túlzottdeficit-eljárás megszűntetésével Magyarország nyert egy fontos csatát az Európai Unió (EU) ellen, ám az ezzel párhuzamosan kiadott országspecifikus jelentésben lévő ajánlásokban további veszélyek mutatkoznak, ezért a magyar kormánynak ellent kell állnia az uniós nyomásnak – nyomatékosította Rogán Antal az M1 Az Este című csütörtöki műsorában.

A Fidesz frakcióvezetője hozzátette: a rezsicsökkentés azért bizonyult sikeresnek, mert a szolgáltatók profitjára épített, annak egy részének elvonása biztosította a fedezetet. Ezzel szemben az elmúlt tíz év során alkalmazott lakóhely-korszerűsítési programok azért nem voltak sikeresek, mert egyrészt a költségekre az embereknek hitelt kellett felvennie, másrészt szabályozás hiányában hosszú távon az energiaárak növekedésnek indultak – magyarázta.

Úgy vélte, nem véletlen, hogy a brüsszeli ajánlás megfogalmazódott, hiszen ott „gyengéden szokták kezdeni, majd egyre határozottabban és erőteljesebben” lépnek fel, így számítani lehet még Magyarországot érő kemény támadásokra, azért, hogy meggátolják a rezsicsökkentés következő lépcsőjét. Éppen ezért az EU országjelentésében leírtakkal szemben a kormánynak ki kell állnia a rezsicsökkentés mellett – hangsúlyozta.

Rogán Antal a devizahitelek betiltása miatt indult kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban elmondta: a kormány joggal tiltja a hitelezési formát, hiszen „egy olyan ország vagyunk, amelyik a legtöbbet szenved az egész unióban". 

(hirado.hu - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Rogán: Elfogadhatatlan az unió ajánlása
Cikk: "Itt a lehetőség arra, hogy végleg kijavítsuk a szocialisták hibáját"
Cikk: Rogán: Ez Magyarország sikere