fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Budai: Kiemelt támogatás juthat a kertészeti ágazatnak
2013. július 2., 16:16
A kormány döntése alapján a betakarítási időszakban harminc napra is mentességet kaphatnak bizonyos termelők az e-útdíj megfizetése alól, akár több alkalommal - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Fábiánsebestyénen.

A betakarítási időszak július 1-jétől november 30-ig tart, és a zöldséget, dinnyét, gabonaféléket és olajos magvakat előállító termelők ebben az időszakban a székhelyük vagy a telephelyük szerint illetékes jegyzőktől kérhetnek az útdíjmentességhez szükséges igazolást – mondta Budai Gyula az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága kertészeti albizottságának kihelyezett ülésén.
   
A mentesség 30 napra szól, de az időszakon belül többször is kérhető, és a saját tulajdonú járműveken saját terményt szállító gazdálkodókra, a kérelmező székhelye vagy lakóhelye és a használatában álló termőföld, tanya vagy telephely közötti útdíjköteles útszakaszra vonatkozik – tudatta az államtitkár.
   
A bizottsági ülésen részt vevő termelők a mentességi időszak kiterjesztését, a gyümölcstermelők és a TÉSZ-ek kedvezményezetti körbe vonását kérték az államtitkártól, valamint azt, hogy bérelt járművek is mentesülhessenek az útdíjfizetés alól.
   
Budai Gyula kitért arra is, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban kiemelt támogatás juthat a kertészeti ágazatnak, amely fejlesztése 100 ezer új munkahely létrehozását eredményezheti.
   
Az államtitkár hangsúlyozta: az Országgyűlés döntése, amely megszünteti a kertészetek esetében a termálvíz visszasajtolási kötelezettségét, nagyban hozzájárul az ágazat versenyképességéhez.
   
Farkas Sándor (Fidesz), az albizottság elnöke közölte: a kertészeti szektor fejlődése érdekében tiszta viszonyokat kell teremteni az értékesítésben, szükség lenne a fejlesztést ösztönző adópolitikára, a piac élénkítése érdekében a közösségi marketing további erősítésére, a termelést bővítő fejlesztések támogatására, valamint arra, hogy a rövid lejáratú forgóeszközhitelek elérhetőek legyenek az ágazat szereplői számára.
   
Pócs János (Fidesz) hozzászólásában kifejtette, jelenleg és a jövőben is jelentős támogatások érhetők el a termelők számára feldolgozókapacitásuk fejlesztéséhez. Amennyiben a gazdálkodók élnek a lehetőséggel, munkájuk haszna náluk jelentkezik, nem a "neppereknél" - mondta.
   
Mártonffy Béla, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke szerint a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban a jelenleg 2600 hektáros növényházi terület ezer hektáros bővítésére lenne szükség, ennek tizede lenne üvegház, 90 százaléka pedig fólia.
   
Egy hektár növényházi kultúra – a feldolgozással együtt – 20-25 embernek biztosítana évente 9-10, esetenként 11 hónapnyi munkát. Az új területen 45 milliárd forintnyi termelési érték lenne előállítható, ezzel a beruházáshoz nyújtott támogatás hét év alatt megtérülne – hangsúlyozta a szakember.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: E-útdíj - Már több mint 54 ezer regisztrált tehergépjármű
Cikk: Útdíj: megjelent a miniszteri rendelet az átalány költségtérítésről