fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kiemelt figyelem a határon túli együttműködésre
2013. július 2., 18:43
Magyarország stratégiai helyzetéből adódóan kiemelt figyelmet fordít a határon túli együttműködések ápolására, amit az is mutat, hogy az európai területi társulások harmadának itt van a székhelye - mondta Rétvári Bence közigazgatási és igazságügyi államtitkár telefonon az MTI-nek, egy keddi brüsszeli konferenciáról beszámolva.

A kormány képviselője, a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatának (CESCI) és a Budapest Platformnak a közös rendezvényén szólt arról is, hogy a trianoni szerződéssel elveszített magyar területek egyfajta összekötőkapocsként funkcionálnak a jelenlegi helyzetben.
    
Rétvári Bence elmondta, hogy a magyar kormány kiemelten támogatja az Európai Területi Társulás témakörében tevékenykedő szervezeteket, a nemzetközi együttműködés elősegítése érdekében pedig közös bizottságok jöttek létre, amelyekben az együttműködés intézményesített formái rendszeres és népszerű témának számítanak.

(MTI-fidesz.hu)