fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene
2013. július 3., 09:50
Az idén májusban 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

A gyorsbecslés adatai szerint az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 0,9, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben - tavaly március óta először - 2,1, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben az áprilisi 6,5 százalék után ismét 6,8 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene. Az előző hónapban, áprilisban - tizenkét havi csökkenés után először - 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest. Az év első negyedében márciusban 2,9 százalékos, februárban 1,2, januárban 2,3 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom visszaesése.
   
A Nemzetgazdasági Minisztérium értékelése szerint az előzetes adatok alapján elmondható, hogy az év eddig eltelt időszakában megfigyelhető pozitív tendencia folytatódik, a korábbi hónapok éves szinten mért visszaesését követően jelentős megugrás volt megfigyelhető áprilisban, amit a májusi érték megerősített. A tárca szerint a lakossági fogyasztás élénkülésében szerepet játszhat a lakossági reálbérek, valamint a rezsicsökkentésből adódóan a rendelkezésre álló jövedelem növekedése.

(MTI-fidesz.hu)