fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az Európai Parlament megsértette Magyarország szuverenitását
2013. július 4., 16:29
Az Európai Parlament döntésével megsértette Magyarország szuverenitását, ugyanis az unió egyik intézményeként túllépte hatáskörét – jelentette ki Rogán Antal Kocsis Mátéval tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján az Európai Parlament tegnapi döntése kapcsán. A frakcióvezető leszögezte: a Magyarország ellen elindult eljárás valójában nem demokrácia-, hanem rezsieljárás.

A Magyarországot megillető egyenlő elbánásról címmel benyújtotta csütörtökön az Országgyűlésnek a Fidesz azt a határozati javaslatot, amelyben az Európai Parlamentben (EP) elfogadott Tavares-jelentésre válaszul kimondanák: az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót. Rogán Antal azt is aláhúzta, Magyarország számára is kérik biztosítani az egyenlő elbánás elvét az Európai Unió közösségén belül.

Rogán Antal leszögezte: az Európai Parlament döntésével megsértette Magyarország szuverenitását, ugyanis az unió egyik intézményeként túllépte hatáskörét. Elmondta, a mai napon a parlamentnek benyújtott határozatban az áll: a magyar Országgyűlés csodálkozásának ad hangot, hogy az Európai Parlament olyan határozatot hozott, amelyhez nincs joga, és amellyel az Európai Parlament túllépi a hatáskörét. Ezzel az Európai Parlament szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az uniót – tette hozzá. A frakcióvezető szerint további aggodalomra ad okot, hogy a Magyarországot sújtó hatalmi visszaélés mögött üzleti érdekek húzódnak meg. Számunkra világos, hogy a Magyarország ellen elindult eljárás valójában nem demokrácia-, hanem rezsieljárás – jegyezte meg.

A frakcióvezető emlékeztetett, a támadás kezdete arra az időszakra nyúlik vissza, amikor a magyar parlament bevezette a bankadót, majd akkor erősött fel ismét, amikor döntés született a rezsiköltségek csökkentéséről. A politikus szerint a rezsicsökkentés és a bankadó sérti több európai nagyvállalat és bank érdekét, akik monopolhelyzetük révén hosszú éveken keresztül extraprofitot termeltek hazánkban. Ennek az időszaknak vége van, és ezen cégek, nagyvállalatok és bankok érdekében akar az Európai Parlament és az unió több intézménye nyomást gyakorolni Magyarországra – tette hozzá. Az országgyűlési határozatban ezt őszintén kimondjuk, és felszólítjuk a kormányt, hogy álljon ki a magyar családok érdekei mellett, tartson ki a rezsicsökkentés mellett, és ne fogadja el az unió részéről ránk nehezedő nyomást – húzta alá a politikus.

Magyarország ugyanúgy egyenjogú tagja az uniónak, mint bármely más tagállam. Nincs olyan tagállam, mely megengedné azt, hogy az unió bármely intézménye beleszóljon a nemzeti szuverenitását érintő kérdésekbe. Ilyen esetben a magyar Országgyűlésnek ki kell fejezni azon szándékát, hogy Magyarország továbbra is szuverén állam. Hazánk betartja az alapszerződésben vállalt kötelezettségeket, de kiáll amellett, ha Magyarország dönteni akar a rezsicsökkentésről, vagy a nemzeti hatáskörbe tartozó törvényekről, akkor szabadon dönthessen - indokolta a határozat szükségességét Rogán Antal. Ha az Európai Parlament túllépte a hatáskörét, akkor a magyar Országgyűlésnek ki kell mondania azt – tette hozzá.

Újságírói Kérdésre válaszolva elmondta, ha úgy látják, hogy az unió intézményei úgy lépik át a hatáskörüket, hogy az jogkövetkezményekkel jár hazánkra nézve, akkor meg kell fontolni, hogy az Európai Bírósághoz forduljanak. De egyelőre ez még nem szükséges – jegyezte meg.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Magyarország ellen rezsieljárás zajlik"
Cikk: Az EP-ben átléptek egy határt
Cikk: A Ház előtt a Fidesz határozati javaslata az EP-döntésre válaszul