fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A baloldal hajtóvadászatot folytat a kisvállalkozók ellen
2013. július 7., 14:09
A Fidesz kifejezetten sajnálja, hogy a baloldal hajtóvadászatot folytat az ellen az ötezer kisvállalkozó ellen, akik a trafikok működtetéséből biztosítják majd a megélhetésüket  - mondta vasárnap az MTI-nek Hoppál Péter. A Fidesz szóvivője hozzátette: a baloldal valótlanságokat állít egy nyílt és törvényes pályázat lebonyolításáról.  A szóvivő a szocialista Tóth Csaba sajtótájékoztatójára reagált.

Hoppál Péter úgy fogalmazott: a baloldal "mocskos korrupciós vádja" már korábban összeomlott, mert a Központi Nyomozó Főügyészség június elején visszautasította az ügyben tett feljelentéseket.  Hozzátette: nem fogadják el a vádaskodásokat attól a baloldaltól, amely 2010 előtt a szervezett alvilággal is szövetkezett "a választások elcsalásáért". Felhívta a figyelmet, hogy egy másik eset miatt, a "kémkedési perként" ismert büntetőügyben a Debreceni Törvényszék első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélte Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány egykori titokminiszterét és "láthattuk a bilincsben elvitt baloldali politikusokat".
   
2010-ben az emberek markánsan megmondták, hogy nem kérnek a baloldalból, amelyik most a multinacionális vállalatok érdekeit képviseli, és hisztériakeltést folytat a trafikpályázatokon nyertes magyar kisvállalkozások ellen - mondta a Fidesz szóvivője.

(MTI-fidesz.hu)