fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: A kkv-k exportját kell idén segíteni
2013. július 8., 10:43
Az év kiemelt feladatának nevezte Varga Mihály a magyar kis- és középvállalatok exportnövekedésének elősegítését a tárca által szervezett, Külpiaci Értekezlet nyitóelőadásában, hétfőn. Szijjártó Péter az értekezleten arra hívta fel a figyelmet, hogy a külpolitika a válság hatására átalakult: sokkal dinamikusabbá vált.

 A nemzetgazdasági miniszter a szakdiplomatákból álló közönségnek elmondta: 2012-ben a kivitelnek csak 11 százalékát adták a kkv-k, jóllehet a foglalkoztatásban kétharmados súllyal bírnak. Állami és uniós támogatással, diplomáciai tevékenységgel kell ezeket a vállalkozásokat segíteni, hogy az exporton belül nagyobb súlyuk legyen – tette hozzá.
   
Varga Mihály beszélt arról is, hogy a kivitel még a 3-5 évvel ezelőtti szerkezetet tükrözi. Az elmúlt években azonban olyan előkészítő munka zajlott, hogy a "nyugati tartás, keleti nyitás" stratégiának megfelelően változzon az export iránya.    A külgazdasági stratégia legfontosabb célkitűzései között említette a politikus az export teljesítményének javítását, a kiviteli szerkezet kiegyensúlyozottabbá tételét, a kkv-k nemzetköziesedését, a külső egyensúly javítását, illetve a külföldi befektetések ösztönzését. Emlékeztetett: a kormány célkitűzése, hogy 2020-ig optimista forgatóköny szerint kétszeresére, szerényebb várakozások szerint másfélszeresére nőjön a magyar kivitel.   

Varga Mihály előadásában kitért arra is, hogy szerinte 2013-nak a növekedés évének kell lenie. "Az első félévi adatok jelzik, hogy a konszolidáció két éve után reális esélyünk van arra, hogy idén a kissé pesszimista prognózisoknál nagyobb mértékű növekedés legyen" – fogalmazott.   A 80 milliárd eurós magyarországi kivitel háromnegyede továbbra is az Európai Unióba kerül, ám pozitív tény, hogy az  unió régi tagállamai közül egyre ikább az új tagállamok felé tevődik át a hangsúly - mondta a nemzetgazdasági miniszter.     Varga Mihály a küldöttek legfontosabb feladatának a reális országkép bemutatását, a működőtőke-beáramlás segítését és a piacszerzést nevezte.     

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az értekezleten arra hívta fel a figyelmet, hogy a külpolitika a válság hatására átalakult: sokkal dinamikusabbá vált, és immár sokkal inkább a belpolitika része. A külpolitikai gondolkodás központjában sokkal inkább a gazdasági törekvéseknek, a gazdasági önérdek érvényesítésének kell állnia. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a bakui, asztanai és moszkvai kereskedőházak megnyitása után az év második felében Rijádban és Pekingben nyílik új kereskedőház.     Szijjártó Péter elmondta: 2014-ben a Magreb országaiban, 2015-ben pedig a dél-amerikai térségben nyílhatnak ilyen intézmények.

(MTI-fidesz.hu, Fotó: NGM)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Hosszú lesz még az út, de jó irányba tartunk"
Cikk: Szijjártó: Folytatni kell a keleti nyitás politikáját