fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Simicskó: A jövőbe fektetünk, amikor a sportra áldozunk
2013. július 10., 09:24
A kormány már eddig is számos jelét adta, hogy szeretné megbecsülni a sportolókat és edzőiket; tehetséges fiatal magyar sportoló csak azért ne menjen külföldre, mert itthon nem tud megélni – mondta a 16 kiemelt sportági szövetség vezetőjével aláírt megállapodásról Simicskó István sportért felelős államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

 A mi kormányunk sportbarát kormány – jelentette ki az államtitkár, felidézve: 2010-ben a sportra szánt összeg még 16 milliárd forint volt, amit az első lépések emeltek fel. A sportvilág azonnal érzékelte a szemléletváltást – fogalmazott Simicskó István, kiemelve: 2020-ig tervezhetően, kiszámíthatóan, ütemezetten történik majd a kifizetés.

Soha ekkora összeg nem volt még a sportra, a sportági szövetségi vezetők elégedettek – mondta az államtitkár. Hozzátette: létesítményfejlesztésre, az utánpótlás-nevelésre helyezik a hangsúlyt, a cél, hogy minél több gyerek sportoljon. A jövőbe fektetünk be, amikor a sportra áldozunk – fogalmazott Simicskó István.

 Orbán Viktor miniszterelnök a megállapodás keddi aláírásán a parlamentben elmondta: jelentős fizetésemelést kapnak azok az edzők, akik világversenyeken komoly eredményt elért sportolókat nevelnek. Az ország identitását megalapozó kultúrához, tudományhoz és sporthoz hozzájárulók nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy azért kelljen külföldön dolgozniuk, mert itthon nem tudnak megélni, ez lehetetlen - jelentette ki. Magyarország az európai pénzügyi válság idején is képes úgy beosztani gazdasági erejét, hogy abból jusson sportra, utánpótlás-nevelésre, mert "Magyarország jövője a gyermekeinkben van (...), ezért ha gyermekekről van szó, akkor semmi sem drága, válság ide, válság oda" - mondta a kormányfő, aki ezzel kapcsolatban a kormányprogram végrehajtása fontos lépésének nevezte a mindennapos testnevelés iskolai bevezetését.

Giró-Szász András kormányszóvivő múlt heti bejelentése szerint a 2014-től 2020-ig tartó időszakban összesen 135 milliárd forintot biztosít az állam a 16 érintett sportágnak, az asztalitenisznek, az atlétikának, a birkózásnak, az evezésnek, a cselgáncsnak, a kajak-kenunak, a kerékpársportnak, a korcsolyasportnak, az ökölvívásnak, az öttusának, a röplabdának, a sportlövészetnek, a tenisznek, a tornának, az úszásnak és a vívásnak. Ezek a sportágak nem jutnak hozzá a társasági adókedvezményből (TAO) befolyó összegekhez, amelyeket az öt látvány-csapatsportág, a labdarúgás, a kosárlabda, a kézilabda, a jégkorong és a vízilabda használhat fel.

(hirado.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Megállapodást írt alá Orbán Viktor a kiemelt sportágak vezetőivel