FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Új szárny épül a tatabányai Szent Borbála Kórházban
Ötmilliárd forintot meghaladó beruházással új szárny épül a tatabányai Szent Borbála Kórházban, a létesítmény alapkövét szerdán Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Lőke János, a kórház főigazgatója helyezte el.
Létrehozva: 2013. július 10., 11:22 | Utoljára frissítve: 2013. július 10., 11:46

A tárcavezető közölte, a kormány eddig 329 milliárd forintot költött a járóbeteg- és sürgősségi ellátás fejlesztésére és további 114 milliárdot fordít az egészségügyre. Ebből idén 30 milliárd forint jut bérfejlesztésre és a következő időszakban az alapellátásban dolgozók számára tíz százalékos bérfejlesztést terveznek - mondta Balogh Zoltán az alapkőletétel előtt.
   
Lőke János tájékoztatása szerint a beruházás során közel hatezer négyzetméteres alapterületű, négyszintes új pavilont emelnek, ahol összesen 170 ágy kap helyet. Ide költöztetik a korábban különálló telephelyeken működő részlegeket, például a tüdőgondozást.  A fejlesztés keretében MR- és CT-műszereket vásárolnak, valamint a röntgenberendezéseket digitálisra cserélik és a betegellátást segítő informatikai rendszereket építenek ki. A rekonstrukcióban a kórház 19 ellátási egysége érintett. Az építési-kivitelezési munkálatok 2013 májusában kezdődtek és szakaszos átadásokkal végül a teljes épületet 2014 második felében lehet birtokba venni.
   
A kórházban jelenleg is folyamatban van egy 800 millió forintos felújítás. Ötszáz elöregedett ablakot cserélnek ki az intézmény egyik szárnyában, szigetelik az épületrész homlokzatát és tetőzetét összesen 7600 négyzetméteren, ezzel évente 35 százalékkal csökkenhet az energiafogyasztás. A Szent Borbála Kórház Komárom-Esztergom megye legnagyobb egészségügyi intézménye, 786 ágyas, 1200 dolgozót foglalkoztat.