fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Érdemes megnézni, honnan fogalmazódnak meg a kritikák"
2013. július 11., 10:24
Christopher H. Smith amerikai kongresszusi képviselő szerint nincs jelentősége az Európai Parlamentben elfogadott Tavares-jelentésnek, és úgy gondolja, hogy a magyar alkotmány "kifejezetten előmozdítja az emberi jogok ügyét" - olvasható a Heti Válasz legfrissebb számában.

A republikánus képviselő, aki az egyesült államokbeli Helsinki Bizottság társelnöke és 33 éve "az emberi jogok elkötelezett harcosa", a cikk szerint múlt pénteken Budapesten járt, és Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. A lap azt írta, az Európai Parlamentben frissen elfogadott Tavares-jelentésnek, amely a magyar alkotmányosság leépüléséről szól, Christopher H. Smith nem tulajdonít különösebb jelentőséget.  "Mindig érdemes megnézni, honnan fogalmazódnak meg a kritikák" - hangsúlyozta az amerikai képviselő aki szerint az látható, hogy az európai baloldal és a zöldek képviselői sorakoztak fel a jelentés mellett. "Az efféle kritika nem esik nagy súllyal a latba" - tette hozzá.
   
A Heti Válasz azt is felidézte, hogy az amerikai képviselő korábban nyilatkozatban állt ki a magyar kormány mellett. E lépését a lap kérdésére azzal indokolta, hogy úgy véli, a bírálóknak "nincs igazuk". Kiemelte: a magyarok teljesen legitim módon választották meg Orbán Viktor kormányát, demokratikus választásokon adtak alkotmányozó felhatalmazást a Fidesznek.  A jogvédő szerint a magyar alkotmány kifejezetten előmozdítja az emberi jogok ügyét. Kiemelte annak jelentőségét is, hogy az alaptörvény aláhúzza: a házasság férfi és nő között köttetik, továbbá hogy az életet már a fogantatástól védelem illeti meg.
   
A cikk szerint Christopher H. Smith számára az egyik központi kérdés a kezdetektől az antiszemitizmus világszintű terjedése volt, amely - mint mondta - Magyarországon is nagy gondot jelent. Ugyanakkor az antiszemitizmus kérdésében teljesen megalapozatlan rágalmakkal illetik Orbán Viktort, "csupán azért, mert ezzel a kegyetlen váddal akarják hitelteleníteni" - emelte ki. "Orbán Viktor gyűlöli az antiszemitizmust. Ugyanúgy gyűlöli, ahogy én" - hangsúlyozta Christopher H. Smith, megjegyezve, hogy akárhol kerüljön szóba ez a téma, elmondja, hogy "az antiszemitizmus elleni harc vonatkozásában ez a miniszterelnök az egyik legjobb a világon".
   
Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője március 22-én beszélt Christopher H. Smith nyilatkozatáról. Abban az amerikai politikus azt fogalmazta meg, hogy méltánytalanok és kettős mércét alkalmaznak azok a bírálatok, amelyek a magyar kormányt érik a demokrácia és az emberi jogok helyzetével kapcsolatban.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: ÖRO: méltánytalanok a Tavares-vádak
Cikk: Rétvári: Szabálytalan és értelmetlen a Tavares-jelentés
Cikk: Orbán: A magyarok a szabad nemzetek Európájában akarnak élni