Leszögezte, hogy a béremelési rendszer megváltoztatására a gazdaság helyzete miatt volt szükség, „az nem hatalmazza fel ugyanis a kormányt arra, hogy nagyokat ígérjen” – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tervezethez képest megnövelték az első emelés mértékét, majd 2017 szeptemberéig minden évben további 5 és 10 százalék közötti növelést garantál a kabinet.
Úgy vélte, a jelenlegi gazdasági környezetben a döntés meghozatala nem volt egyszerű, ám mivel a pedagógusok a nagy rendszer-átalakítást végigcsinálták, úgy korrekt és tisztességes, ha az átszervezéssel járó többletterhet honorálja a kormány, egyúttal emeli a szakma presztízsét is, ami jövedelem és minőség kérdése.
Balog Zoltán a fizetéseknél jelenleg tapasztalható különböző eltérésekkel kapcsolatban aláhúzta, hogy az új rendszer kiszűri majd a szélsőségeket, kiszámítható lesz, és mindenkinek ugyanannyi pótlékot juttat. Ezeket a foglalkoztatási rendelet részletesen tartalmazza majd – közölte.
A miniszter a minősítésekről szólva kifejtette: szeptembertől mindenki a pedagógus I. fokozatban indul, melyhez a szolgálati évek is párosulnak, emiatt változó lesz az emelés mértéke. Az év folyamán aztán elindul majd a minősítési rendszer, és azt követően kerülnek a pedagógusok a megfelelő kategóriákba. A tervek szerint a minősítéseket egy értékelő bizottság végzi majd el – mutatott rá.
Cikk: | Szeptembertől minden pedagógus megkapja a bejelentett béremelést |
Cikk: | "Végre eljött a pedagógusok ideje" |
Cikk: | Igazságosabb, minőségibb és kiszámíthatóbb lesz a pedagógusok bérrendszere |