fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Puskás: Nem készül választási költségvetés
2013. július 13., 10:38
Bíznak a polgárok az államban, hiszen aki állampapírt vásárol, a megtakarítását azért fordítja erre, mert biztos benne, hogy a pénzét kamatostul kapja vissza. Ez visszajelzés arról, hogy az elmúlt három év gazdaságpolitikája sikeres volt – jelentette ki Puskás Imre, a költségvetési bizottság alelnöke az M1 Ma reggel című műsorában.

Kívánatos iránynak nevezte, hogy az államadósság szerkezete úgy változzon meg, miszerint minél nagyobb arányban az állam saját polgárai által legyen finanszírozva. 2010-ben ez az arány 2 százalék alig volt, most pedig a 6 százalékot közelíti – a tendencia nem nagy, de jó irányba mutat – mondta a fideszes politikus.

 Arra a felvetésre, miszerint a baloldali sajtó azt írja, hogy késik a költségvetés, ami választások előtti osztogatásra utal, úgy reagált: azok beszélnek erről, akik ténylegesen választási költségvetést készítettek. Emlékeztetett rá, hogy 2006-ban majdnem 10 százalékos lett a államháztartás hiánya épp a választási költségvetés miatt. A Fidesz ezzel szemben vállalta, hogy 3 százalék alatt tartja a deficitet. Ez pedig szerinte magától értetődő válasz a felvetésre.

Olyan kötelezettségeket vállalunk a költségvetésben, melyeket az ország teljesíteni tud. Az ország eladósítása a szocialisták idején történt, az államadósság csökkentése zajlik a jelenlegi kormány alatt – szögezte le.

(hirado.hu)