fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Balog: Túlélési stratégiák helyett kiszámíthatóság
2013. július 15., 09:37
Sokan cserélnének a pedagógus szakszervezetekkel, hiszen egy 34 százalékos alapbéremelés körül kell vitatkozni - mondta Balog Zoltán a Magyar Televízió Lényeg című műsorában.

 Átlagosan 34 százalékkal emelkedik több mint 150 ezer pedagógus alapilletménye szeptember 1-jétől, a pedagógus-életpályamodell tervezett teljes béremelésének 50 százaléka helyett 60 százalékkal emelik meg az illetményeket már szeptembertől - jelentette be szerdán Tatabányán Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter szerdán. A béremelést az októberi fizetéssel kapják meg az érintettek, és négy éven át "évenként minimum öt, de átlagosan tíz százalékkal" növekszik a pedagógusok bére minden év szeptember 1-jén.

Visszafogott öröm

A tárcavezető a Magyar Televízió Lényeg című műsorában megismételte, a béremeléssel igazságosabb, minőségibb, kiszámíthatóbb lesz a pedagógusok bérrendszere, minden tanár pontosan tudja majd, mennyi pénzre számíthat a munkájáért. Balog Zoltán elmondta azt is, a bejelentés után a legerősebb kritika a leggyengébb szakszervezettől jött, a mértékadó érdekképviseletek „visszafogott örömüknek” adtak hangot, ami nem is csoda, hiszen Magyarországon ma sokan szeretnének a helyükben lenni, amikor egy 34 százalékos alapbéremelés körül kell vitatkozni.

 Józan, igazságos és arányos

Az emberierőforrás-miniszter hangsúlyozta, végig azt mondták, csak az ország teherbíró képességének függvényében tudnak majd emelni. Most ennyi van a rendszerben, azt azonban úgy építették fel – beleértve a minősítések rendszerét is – hogy az emeléseket évente biztosítani tudják, minden évben ott legyen a fedezet a központ büdzsében, szemben például a Medgyessy-kabinettel, amely az emelések terhét az önkormányzatok nyakába zúdította. Ez így józan, igazságos és arányos – hangsúlyozta Balog Zoltán, aki emlékeztetett: a szabályozás eddig nem volt egységes, az önkormányzatok különböző pótlékokkal, „egyéni túlélési stratégiákkal” több helyen több százezer forintos pótlékokkal aránytalanul magasra duzzaszthattak pedagógusfizetéseket, úgy, hogy a település közben nyakig ült az adósságban.

Híd a köz- és felsőoktatás közt

A pedagógus-életpálya modell könnyebbé teszi majd az átjárást a köz- és a felsőoktatás közt is – hívta fel a figyelmet Balog Zoltán. Egy középiskolai kutatótanár többet kereshet, mint egy egyetemi kollégája, mert annyit is fog tudni, és az egyetemen is megállná a helyét. A felsőoktatásban elkezdődött „négyszintes” átalakításról szólva a miniszter azt mondta, a képzési kínálat átalakítása elkerülhetetlen, a „diplomagyárakat” meg kell szüntetni, a vidéki központokban meg kell találni azokat a képzéseket, funkciókat, amelyek képesek megtartani az értelmiséget, kielégíteni a környék iparának diplomásigényét és javítani az adott város életminőségét.

A világon egyedülálló

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában a világon egyedülállónak nevezte a most bejelentett pedagógusbér-emelést, amelyre akkor kerül sor, amikor a válságnak még messze nincs vége, és úgy, hogy itthon egyetlen más ágazatban sem lesz ilyen mértékű emelés. Hoffmann Rózsa elmondta azt is, a köznevelési törvényben a bejelentés után csak a béremelés százalékait kell majd módosítani (a jogszabályban eredetileg a teljes béremelés szerepelt), hiszen elindul a teljes pedagógus életpálya-modell, amelyről a tárca igyekszik majd mindenkinek pontos információkat adni.

 Teljes megújulás

A hangsúly azonban nem is a részleteken, hanem a változáson van, azon, hogy a köznevelési rendszer teljesen megújul, úgy, hogy mindehhez értékálló béremelés társul, a pedagógusok élete pedig végre kiszámíthatóvá, tervezhetővé válik – mondta a szakpolitikus. Aki ennek nem tud örülni, annak számolnia kellene – hívta fel a figyelmet Hoffmann -, hiszen idén sok tízmilliárdos, jövőre százmilliárdos tételről van szó, miközben a gazdaságnak még bőven „lavíroznia” kell.

 Nem lesz munkateher-növekedés

Arra a felvetésre, hogy az új rendszerben eltűnik majd cafetéria, a szakember úgy reagált, ez eddig sem volt kötelező juttatás, és sokan, a pedagógusok fele, nem is kapott ilyet. A túlóra fogalma valóban megszűnik, hiszen a törvény szerint – respektálva a szellemi munkát - 32 órát kell majd a gyerekekkel, pedagógiai munkával tölteni, ezen belül 22-26 tanítási órával. A rendszer nem jár munkateher-növekedéssel – jelentette ki Hoffmann Rózsa, hiszen a pedagógusoknak eddig is 28 órájuk, esetleg még több is lehetett törvényesen, most pedig 26 óra a maximum, és nem, vagy csak alig lesz olyan pedagógus, akinek a megemelt bére ne fedezné a korábbi túlóráit. Bőven lesz ugyanakkor lehetőség a kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok jobb anyagi megbecsülésére, mert az alapbér mellett járó egyéb illetményeket a minősítés is befolyásolja majd.

Az anomáliák nem vihetők tovább

Lesz ugyanakkor 1457 olyan pedagógus is, aki nem, vagy csak minimális mértékben számíthat bérnövekedésre, de ők eddig extrém túlórapénzt, munkáltatói többletjuttatásokat vagy jutalmakat kaptak – tette hozzá a szakember. Egy igazgatónak például 270 ezer forintos túlóra- és 100 ezer forintos ügyeleti díjat számoltak el, ezek az anomáliák azonban nem vihetők tovább, hiszen az ígéret az volt, hogy az életpályamodell és a béremelés kiegyenlíti majd ezeket a különbségeket – hangsúlyozta az államtitkár.

Kész a minősítési rendszer

Hoffmann Rózsa elmondta azt is, a tanárokat szeptember 1-jétől négy kategóriába sorolják majd, a pedagógus I. és II. mellett lesz mestertanári és kutatótanári kategória. A minősítés szabályai, a pontozás rendszere, a protokoll már elkészült, hamarosan meg is jelenik kormányrendeletben, de ezt csak a törvény módosítása után lehet majd nyilvánosságra hozni. Az eljárást egyébként országosan egységes szakmai szempontok szerint háromtagú bizottság végzi majd, amelyben részt vesz az igazgató, a kormányhivatal által felkért szakértő és a pedagógust képző intézmény képviselője. Minden pedagógus négy minősítésen vehet részt, ebből kettő kötelező, kettőre pedig a pedagógus magától jelentkezhet - ismertette Hoffmann Rózsa.

(hirado.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Balog: Az új rendszer kiszámítható lesz
Cikk: Szeptembertől minden pedagógus megkapja a bejelentett béremelést
Cikk: "Végre eljött a pedagógusok ideje"
Cikk: Igazságosabb, minőségibb és kiszámíthatóbb lesz a pedagógusok bérrendszere