fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Keressük a lehetőséget a devizahitelesek szerződéseinek módosítására"
2013. július 17., 09:21
A kormányzat keresi a megoldást arra, hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein - erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt kedd este a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.

Navracsics Tibor rámutatott: a jelenlegi jogszabályok szűk esetekben, meghatározott körülmények között lehetővé teszik azt, hogy szerződést jogszabállyal módosítsanak. "Most annak a lehetőségeit nézzük, annak az alkotmányossági kereteit nézzük, hogy van-e arra mód, hogy adott esetben az őszi ülésszakban mondjuk egy törvénnyel, egy jogszabállyal a devizahitelek feltételeit általános érvénnyel módosítsuk" - fogalmazott.

Hozzátette: ez akkor fordulhat elő, hogy ha valamilyen, a szerződéskötéskor fennálló körülmény előre nem látható módon alapvetően megváltozik, és nem róható fel ebből adódóan, hogy lehetetlenné válik a teljesítés. Kérdésre válaszolva a miniszter megerősítette: ez a már megkötött szerződésekre is vonatkozna, esetükben mérlegelik, hogy az említett kritériumok teljesülnek-e. Navracsics Tibor hozzátette: javaslatukat a közeljövőben kormányülésen is előterjesztik.

(MTI - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Orbán: Sikerült megfordítani a rossz folyamatokat
Cikk: Hoppál: A baloldal paktumot készül kötni a bankokkal
Cikk: Ma elérhető otthonteremtési programok vannak