FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
A közúthálózatot fejlesztenék a Pest megyei települések
A közúthálózatot fejlesztenék, a vízgazdálkodást javítanák és a turizmus szerepét erősítenék a Pest megyei települések az Európai Unió következő költségvetési ciklusában megszerezhető forrásokból - tájékoztatta a Pest Megyei Közgyűlés elnöke az MTI-t pénteken.
Létrehozva: 2013. július 19., 10:35

Szűcs Lajos (Fidesz) elmondta, július közepéig küldhették be a települések az unió következő, 2014 és 2020 közötti pénzügyi ciklusára vonatkozó pályázati terveiket, javaslataikat a megyei önkormányzatnak. Hozzátette: a beküldött elképzelések alapján az látszik, hogy a gazdaságfejlesztés komoly prioritás, és kiemelt helyen szerepel a közlekedésfejlesztés, az energiahatékonyság és a fenntartható fejlődés.
   
A beérkezett elképzelések között 197 foglalkozik a közúthálózat fejlesztésével, 88 a vízgazdálkodás javítását célozza, 70 pedig a turizmus szerepének erősítését - tudatta a közgyűlési elnök. Szűcs Lajos szerint a javaslatok közel ezermilliárd forintot tesznek ki. A legnagyobb volumenű beruházások között van az érdi Duna menti intermodális logisztikai központ 40 milliárd, a váci Duna-híd szintén 40 milliárd, a budaörsi multimodális csomópont 35 milliárd, a tárnoki hulladékégető 30 milliárd, az üllői iparterület-fejlesztés 25 milliárd vagy Albertirsa és a környező települések összefogásával létesülő gyógyfürdő 15 milliárd forintért.    

Kitért arra, hogy az előző, 2007 és 2013 közötti uniós pénzügyi időszakra vonatkozóan nem történtek ilyen egyeztetések. Most több mint 1200 önkormányzati javaslat érkezett be, köztük van már kidolgozott program is - ismertette. Hozzátette: az önkormányzat összefoglalja a beérkezett fejlesztési elképzeléseket, és csomagokba csoportosítva továbbítja a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, miközben felméri, milyen módon lehet a realitáshoz igazítani azokat. A közgyűlés elnöke szerint komoly lehetőség van arra, hogy a programok jelentős részét el lehessen majd kezdeni a következő év elején.