fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Pofátlanság
2013. július 19., 10:52

Szabó Anna: A legújabb hír, hogy az eddig nemzeti hatáskörbe tartozó Költségvetési Tanácsra is rá akarják tenni a kezüket, legalábbis a tanács legutóbbi ülése után már ott üldögélt a számvevőszék elnöke mellett Szűcs úr is, aki ezúttal is csak jószándékú ajánlásokat fogalmazott meg. De ismerős! "Összhangba kell hozni a költségvetési politikát, kompromisszumra kell törekedni" - hallhattuk, és ebből semmi jóra nem következtethetünk. A politikailag korrekt kijelentések mögött ugyanis már látni, hogy még erre a területre is becserkészik magukat. Mindent látni akarnak, mindenről tudni akarnak. Mindezt egy olyan képviselet teszi, ahol több MSZP közeli személy is fontos pozíciókból osztja az észt, és emlékszünk még a Malévot sújtó uniós gigabrságukra, amely megadta a magyar légitársaságnak a kegyelemdöfést.

(Magyar Nemzet, 2013. július 19.)