fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Radikális demokraták
2013. július 20., 11:15

Flick László: A rendszerváltás után Magyarországon nem jött létre meghatározó radikális baloldali párt. Talán abban a politikai környezetben nem is lett volna szerencsés, a mérsékelt szociáldemokrata-liberális irányvonal jelentette a baloldalt. Ma sem kommunista pártról van szó, inkább olyan „radikális demokratákról”, akik tevékenységének jelentésbeli következményei lehetnek. Hiszen a demokrácia fogalmát vesztes helyzetben helyezték szélsőségekbe. Ez ugyanúgy kiüresítheti az eszmét, megváltoztathatja annak jelentését, mint ahogy a nacionalizmusnak is pejoratív jelentése vált elsődlegessé. Ha egy erősen elutasított személy egy pozitívnak gondolt fogalmat kampánya középpontjává tesz, sőt, azt a kifejezést túlhasználja, elkoptatja, lehetséges, hogy maga az ideafogalom veszít az erejéből.

(Magyar Hírlap, 2013. július 20.)