fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Európa, segíts?!
2013. július 22., 10:05

Szerető  Szabolcs: Egyébként Brüsszel, amikor tehette, beavatkozott a magyar ügyekbe. 2006-ban eldöntötte a választásokat azzal, hogy haladékot adott Gyurcsányéknak a valós költségvetési helyzetet bemutató konvergenciaterv benyújtására. Aztán ugyanaz év őszén lényegében szemet hunyt az akkori hatalomnak az európai alapértékek megsértését jelentő, brutális fellépése felett. Majd négy év múlva a Bajnai által elmért hiánycél betartásának kikényszerítésével kényszerpályára igyekezett terelni a frissen hivatalba lépett Orbán-kormányt. Egyik akció sem jött be, ám sokat ártott az országnak.

Legyen méltányos velünk az unió, és tartsa be a saját szerződéseit – a többit elintézzük mi, magyarok!

(Magyar Nemzet, 2013. július 22.)