fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sok százezer család járt jól az adókedvezménnyel
2013. július 22., 11:39
Tavaly 830 ezer szülő 144 milliárd forint adókedvezményt vett igénybe – derül ki a szociális és családügyért felelős államtitkárság Magyar Nemzethez eljuttatott kimutatásából. A kedvezménnyel a gyermekes családok az elmúlt két évben átlagosan 237 ezer forinttal több jövedelemhez jutottak.

Közel egymillió szülő vehette igénybe 2011-ben a kormány által bevezetett családi adókedvezményt nagyságrendileg ugyanannyi gyermek után, vagyis a tanköteles kort el nem érő gyermeket nevelő családok mintegy fele, hatszázezer család részesült a kedvezményben. Ennek nyomán a jogosult családok nettó jövedelme 2011-ben összesen 180 milliárd, vagyis családonként több mint 300 ezer forinttal növekedett – olvasható ki a Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkárságának a Magyar Nemzethez eljuttatott adataiból.

Ez az összeg 2010-ben hozzávetőleg még csak 13 milliárd forint volt, idén pedig a költségvetési törvény szerint mintegy 182 milliárd forint többletjövedelemre számíthatnak ebből a családok. A tavalyi év első tizenegy hónapjában az előzetes adatok szerint 830 ezer szülő 144 milliárd forint adókedvezményt vett igénybe, de az egész éves adatok, továbbá az idei évre átnyúló igénylések miatt ez a szám feltehetően magasabb. Az államtitkárság adatai szerint a családi kedvezményeket is figyelembe véve 2011-ben a nettó átlagkeresetek 9,9, a reálkeresetek pedig 5,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

A teljes cikket a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja.

(mno.hu - fidesz.hu)