Lázin Miklós András: Egyszerűsítsük le a beszélgetést: igazgató úr, itt a gond, beteg az erdő, így kevés a forint, tessen valamit kitalálni. Ha jól járok, kendnek is leesik valami. Megegyeznek, majd pár év múlva megy a telefon: kész az új génkezelt tölgy, lehet vinni, szaporítani. Jaj, és itt a számlaszámom. S megindul a nagyüzem, hívják mondjuk faiskola helyett GMÓvodának. Ez olyan trendi, s pazarul-tömören kifejezi a lényeget. Dukálhat hozzá a mezőgazdasági lapokban ízléses hirdetés: „Tölgye nem lesz többé gombás – ergo nem fog rothadni!” A népek viszik, mint a cukrot, a bolt pörög, mindenki mosolyog. Ám a sztori itt nem ér véget, a makk ugyanis a földre hullik, ahol fölfalja a vaddisznó. (A virágport elviszik a rovarok – mondjuk a házi méhek, a mézet pedig megesszük.) Ha a jószágot kilövik, akkor az ember, ha csak csendben kimúlik a susnyásban, a bogarak és férgek gyomrában végzi. A dolog végül is egykutya, mert a tölgybe oltott anyag mindenképp kikerül a természetbe, ahol ellenőrizhetetlen hatásokat kelt, folyamatokat indít el.