fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Együttműködünk Romániával az agyelszívás megállításában
2013. július 23., 16:04
Az agyelszívás megállításának az eszközeként vette számba Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azoknak a sepsiszentgyörgyi orvosi szolgálati lakásoknak a megépítését, amelyeknek kedden tették le az alapkövét a Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház telkén.

"Komoly problémát jelent országaink számára, hogy a legkiválóbb koponyáink elmennek. Agyelszívásnak vagyunk az elszenvedői" - jelentette ki Németh Zsolt. Hozzátette, Magyarország ennek a megállításában vállvetve kíván együttműködni Romániával, minden erdélyi önkormányzattal, oktatási intézményekkel, hogy közösen legyenek képesek jövőt biztosítani a fiataloknak.
   
Az erdélyi Stúdium Alapítvány sepsiszentgyörgyi orvosi lakásépítési tervét Németh Zsolt a hegymászók fogalomtárából vett szavakkal írta le: "Az alapkőletétellel elértük az alaptábort. Mögöttünk van a munkának egy nagyon fontos része: a felkészülés, az alapozás, az edzés" - ecsetelte az államtitkár. Hozzátette, a látványos "csúcstámadás" ez után következik.
   
Németh Zsolt kitért arra is, hogy a magyar kormány továbbra is elkötelezett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozata ügyében. "A jogi helyzet egyértelmű, és a jelenlegi román kormány politikai elkötelezettsége is egyértelmű, hiszen politikai ígérete van. Ha a törvényeket és a politikai ígéreteket betartják, akkor nem  lehet akadálya, hogy a MOGYE magyar kara létrejöhessen" - jelentette ki Németh Zsolt.
   
"Magyar orvos akkor lesz, ha lesz közösség, amit szolgáljon"

Az ünnepi rendezvényen felszólaló Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelő helyettes államtitkár példásnak tartotta az orvosi lakások megépítése céljával kialakult sepsiszentgyörgyi összefogást. Kijelentette, az összefogással a közösség erőt tud felmutatni.
   
"Magyar orvos akkor lesz, ha lesz közösség, amit szolgáljon, és lesz egyetem, ahol tanuljon. A magyar kormány minden eszközzel elő akarja mozdítani a magyar orvosképzés ügyét" - tette hozzá az államtitkár. A Stúdium Alapítvány három kétszobás és három egyszobás összkomfortos szolgálati lakással próbálja elősegíteni a fiatal orvosok sepsiszentgyörgyi letelepedését.

Amint azt Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke elmondta, a lakásokhoz a telket a megyei önkormányzat, a közművesítést a városi önkormányzat biztosítja. A mintegy 350 ezer eurósra tervezett beruházást a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. és a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is támogatja.

(MTI - fidesz.hu)