Most Bajnai Gordon stábja próbálta megakadályozni, hogy a Magyar Hírlap újságírónője följusson a felcsúti kirándulásra induló panorámabuszukra. A Pesti Srácok internetes oldalán látható a felvétel, amelyen Bajnaiék sajtófőnöke, Rácz Krisztina rezzenetlen arccal fejtegeti: telt ház van, nincs hely a buszon, még ha ez most nem látszik is, hamarosan jönnek azok az újságírók, akik a még üres ülésekbe lehuppanhatnak. Amikor a hírlapos kollegina felveti, ő akár állva is szívesen utazna (gondolom, nem a társaság végett, hanem mert szeretné a munkáját végezni), akkor a sajtófőnök kioktatja: azt nem lehet, tiltják a közlekedési szabályok, inkább autózzon utánuk, viszontlátásra.
Ám a kiebrudalt hölgy nem esik kétségbe, hanem a képbe éppen belibbenő Karácsony Gergelyhez fordul, mondjon már valami biztatót. Ő azonban megkukul, így megint csak Rácz sajtófőnök érkezik, megismételve helyhiányos tézisét. Ekkor a kollegina magát Bajnai Gordont kéri, segítsen már, az ég szerelmére. Ki, ha ő nem? A volt miniszterelnök azonban amerikai pénzből fazonírozott mosolyt villantva odébbáll - talán észre sem veszi, hogy megszólították. Nagy embereknél előfordul az ilyesmi.
Talán még ma is ott állna leforrázva a tudósításában korlátozott hölgy, ha nem sietnek segítségére kollégái, akik - bár ez a felvételen már nem látszik-hallatszik - nehezményezik Bajnaiék tempóját, ami minden, csak nem kulturált, ellenben meglehetősen suttyó. A tiltakozás hatására a hírlap riporterét végül felengedik a buszra. Ott aztán azzal szembesül: nemhogy telt ház nincs, de egy kisebb focicsapat is felférne még, masszőrrel, labdaszedőkkel együtt. Vagyis a képébe hazudtak. Ez még nem is lenne szokatlan - a baloldalon hagyománya, rítusa van a lódításnak, amit igazságbeszédnek szoktak nevezni. Viszont kellemes meglepetés az újságíró kollégák szolidaritása - inkább ebből kellene hagyományt teremteni.
Abba most ne menjünk bele, hogy a felcsúti körutazás a kínos nyitány után még kínosabban végződött, s Bajnai az őt fogadó tüntetők miatt végül rövidített röppályán, egy szeméttelep tőszomszédságában oszthatta csak az észt a meghívott vagy megtűrt sajtómunkásoknak. A lényeg: a sajtószabadságért élő-haló, vergődő balliberálisok utolsó reménysége csak a baráti sajtót hívta meg a felcsúti buszos turnéra. Lapunkat, a Hír Televíziót vagy a Magyar Hírlapot nem - minek is. Bajnainak nem hiányoznak visszakérdező újságírók, kekeckedő közbevetések. Amúgy is, már a könyökén jön ki, hogy folyton Hajdú-Bét-ügyről, öngyilkos libatenyésztőkről, eltűnt százmilliókról faggatják, miközben ő a haza fényre derítésén fáradozna. Az imázsa már így is körülbelül olyan, mint Matuska Szilveszteré. Pedig a nagy óceánon túl, illetőleg a Bilderberg-konferencián mindent olyan szépen megszerveztek neki, a kam pánycech egy részét is állják. Ám a konok magyarokra láthatóan kevéssé hatnak néhai Saul Alinsky szélsőséges kampánydirektívái, amelyek hol székházfoglalásban, hol egyetemblokádban öltenek testet. Most akkor mihez kezdjen?
Pilhál Tamás teljes publicisztikáját a szerdai Magyar Nemzetben olvashatja.