fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Amit az MSZP művel, kimeríti a politikai pojácaság kategóriáját"
2013. július 24., 11:18
Megkapta a fővárosi közösségi közlekedés a kormányzati támogatás időarányos részét és a teljes összegről is döntés született - tájékoztatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-t.

Előzőleg az MSZP budapesti szervezete azt közölte: a napokban újabb határidő járt le, a budapesti közösségi közlekedés azonban "továbbra is a szakadék szélén tántorog", mert a kormány nem utalta át a támogatásokat.
   
Szűcs Somlyó Mária ezt cáfolta és leszögezte: a források időarányos részét a kormány már átutalta és döntés van a teljes összeg ütemezéséről is. Úgy fogalmazott: amit az MSZP az elmúlt három évben művel, az "kimeríti a politikai pojácaság kategóriáját".
   
Tarlós István főpolgármester június elején jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy arról állapodott meg a Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztériummal és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárral, hogy a költségvetési törvényben a közösségi közlekedésre eleve biztosított 10 milliárd forintos támogatást júniusban megkapják. Hozzátette: a főváros a feladatra további hétmilliárdot kap július 15-éig, és még hétmilliárdot augusztus 15-éig.

(MTI - fidesz.hu)