fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fejlesztették a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatást Mátészalkán
2013. július 24., 15:06
A térség ellátási színvonalát is javító beruházásokra több mint hetvenmillió forint pályázati támogatást fordított az önkormányzati fenntartású Szatmári Egyesített Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézmény - közölte a szabolcs-szatmár-beregi település polgármestere szerdán az MTI-vel.

Szabó István (Fidesz-KDNP) elmondta: a 72 millió forint értékű, európai uniós támogatású fejlesztéshez a városnak nem kellett saját forrást biztosítania. A projekt mintegy 53 millió forint építési beruházást, 9 millió forintos gépjárműbeszerzést és több mint 5 millió forint összegű eszközvásárlást is magába foglalt. A járműbeszerzés a házi segítségnyújtás körülményeit is javította, a családsegítő és gyermekjóléti szolgálat így otthonukban tudja ellátni a rászorulókat.
   
A polgármester kiemelte: a szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatás fejlesztése az érintett önkormányzatok társulása révén a kistérség 23 települését is érinti, ahol összesen mintegy 60 ezren élnek. Szabó István közölte, a beruházás során három épületet újítottak fel: a fogyatékkal élők mátészalkai nappali otthonát, valamint a térségi egyesített szociális-egészségügyi intézmény központi épületét és irodaházát.

(MTI-fidesz.hu)