fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kocsis: Példát akarunk mutatni a többi településnek
2013. július 25., 11:21
Józsefváros Önkormányzata ingatlant adományozott az Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Önkéntes Polgári Védelmi Szervezetének. Az átadáson Kocsis Máté polgármester hangsúlyozta: Józsefváros mindig számíthatott a katasztrófavédőkre, ezért ezzel a szimbolikus épülettel szerettük volna kifejezni, hogy a katasztrófavédelem, az NKE hallgatói és az önkéntesek is számíthatnak ránk. Ugyanitt Bakondi György arról beszélt, hogy az állami katasztrófavédelmi szervek és igazgatás, valamint a helyi önkormányzatok között egy gyümölcsöző együttműködésnek lehettünk tanúi.

Amikor ennek az intézménynek a gondolata megfogalmazódott, még nem tudhatta senki, hogy jóval hamarabb lesz szükség a jól képzett önkéntesekre, mint ahogy azt gondoltuk volna – utalt Kocsis Máté az idei árvízi védekezésre.

Mint mondta: az árvíz megmutatta, hogy a katasztrófavédelem szakmai irányítása alatt az önkéntesekkel kiegészülve a helyi települések bevonásával lehet csak eredményt elérni. Egyúttal köszönetét fejezte ki a teljes magyar katasztrófavédelemnek példátlan helytállásukért. Emlékeztetett: Ausztriában és Csehországban emberéleteket is követelt az áradás.

Józsefváros mindig számíthatott a katasztrófavédőkre

Egy ilyen kezdeményezés azért fontos egy önkormányzatnak, mert soha nem tudhatjuk, hogy egy településen milyen katasztrófahelyzet következhet be, mikor, mekkora szükség lesz az önkéntesekre – mutatott rá. Kocsis Máté kifejtette: az ingatlant bruttó 9 millió forintból újította fel az önkormányzat, és bocsátotta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak a rendelkezésére.

Egy ekkora nagyvárosban sok olyan kihívás van, amely megköveteli, hogy ismerjük egymást, és tudjuk, hogy számíthatunk egymásra – indokolta a polgármester, miért karolta fel a VIII. kerület a kezdeményezést. Józsefváros mindig számíthatott a katasztrófavédőkre, ezért ezzel a szimbolikus épülettel szerettük volna kifejezni, hogy a katasztrófavédelem, az NKE hallgatói és az önkéntesek is számíthatnak ránk – emelte ki a fideszes politikus.

Kocsis Máté beszédében kitért arra is, hogy példát akarnak mutatni a többi településnek, egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy úttörő kezdeményezésükhöz több önkormányzat csatlakozik a későbbiekben.

„Ez egy jó iskola, jó gyakorlás, jó példa”

Bakondi György, az OKF főigazgatója köszöntőjében elmondta: ezek a fiatalok arra készülnek, hogy majd élethivatásszerűen is vezetői, tisztjei legyenek a katasztrófavédelemnek. „Ez egy jó iskola, jó gyakorlás, jó példa” – fűzte hozzá. A főigazgató közölte: az állami katasztrófavédelmi szervek és igazgatás, valamint a helyi önkormányzatok között egy gyümölcsöző, a lakosságot szolgáló együttműködésnek lehettünk tanúi szerte az országban és itt a kerületben is.

„Egy olyan objektumot sikerült összehoznunk, ami részben képzési lehetőséget biztosít a hallgatóknak és az önkénteseknek” – emelte ki, hozzátéve, másrészt az átmeneti elhelyezésre szoruló emberek egy-két éjszakára védelmet, szállást kaphatnak ott.

„A siker záloga a szakértelem, a szervezettség és a társadalmi összefogás”

Kovács Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektor-helyettese kifejtette: az alapító szándékát követve az NKE egyik küldetése az, hogy a közszolgálati szakemberképzést egységes alapokra helyezve, a polgári közigazgatás, a rendvédelem, a honvédelem és a nemzetbiztonság személyi állományában a hivatástudat és a szakértelem erősítése mellett, az összehangolt és tervezett utánpótlásképzést biztosítsa.

Hangsúlyozta: veszélyhelyzetben a siker záloga a szakértelem, a szervezettség és a társadalmi összefogás. Erre jó példa hallgatóink tevékenysége – jegyezte meg. A rektor-helyettes az egyetem vezetése nevében köszönetét fejezte ki Józsefvárosnak, a BM országos katasztrófavédelmi főigazgatóságnak és a fővárosi katasztrófavédelmi főigazgatóságnak az általuk nyújtott segítségért. „Ezt a támogatást nemcsak a hallgatók és az egyetem kapja, hanem valamennyi állampolgár” – húzta alá

A Szent György Légió

Egy éve fogalmazódott meg az elképzelés, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katasztrófavédelmi hallgatói alakítsanak egy önkéntes, polgári, védelmi szervezetet, példát mutatva a felsőoktatásban tanulóknak és valamennyi állampolgárnak, hogyan lehet önkéntesen közreműködni az ország védelmében. A szervezést Kocsis Máté támogatásával és Bakondi György főigazgató jóváhagyásával kezdték meg. Március 1-jén a polgári védelem napján ünnepélyesen megalakult az NKE Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálata, a Szent György Légió.

(fidesz.hu)