fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A bukott baloldal miniszterelnöke semmit sem tanult
2013. július 26., 14:18
Bajnai Gordon személyében a bukott baloldal miniszterelnöke értékelte az ország gazdasági helyzetét és a kormány gazdaságpolitikáját – reagált Rogán Antal az Együtt-PM Választási Szövetség vezetőjének pénteki sajtótájékoztatójára.

A Fidesz frakcióvezetője a „Bajnai által hagyott örökségről” szólva kifejtette: a volt kormányfő ahhoz a gazdaságpolitikához asszisztált, amely nominálisan kétszeresére, GDP-arányosan pedig másfélszeresére emelte az államadósságot alig 8 év alatt. Ugyanez a kormány hihetetlenül megnövelte a költségvetési hiányt, melynek következményeként az ország arra kényszerült, hogy hitelt vegyen fel az IMF-től – fűzte hozzá. Ezt a hitelt teljes egészében a jelenlegi kormánynak kellett visszafizetnie – jegyezte meg Rogán Antal.

Ugyanez a kormány emelte hihetetlenül magasra a rezsiköltségeket, Bajnai gazdasági miniszterként és miniszterelnökként is a rezsiköltségek emelésének a pártján állt – hangsúlyozta a fideszes politikus. Rogán Antal egyúttal megemlítette azt is, hogy amikor Bajnai Gordonnak miniszterelnökként gazdaságpolitikai nehézségeket kellett kezelnie, nem a multinacionális nagyvállalatok adóztatását választotta, hanem nyugdíjat, illetve a pedagógusok és közszolgák bérét csökkentette.

Felettébb érdekes a volt miniszterelnök mai értékelése, ugyanis a jelenlegi kormánynak Bajnai Gordonék hibáit kellett kijavítani – fogalmazott, hozzátéve: sajtótájékoztatójával az Együtt vezetője arra mutatott rá, hogy a bukott baloldal nem tanult semmit a múltból.

Bajnai devizahiteleseket megsegítő javaslatait a Fidesz frakcióvezetője úgy kommentálta: a baloldali kormányok idején harapódzott el hazánkban a devizahitelezés, a baloldal engedte, hogy „a bankok becsapják az embereket”. Ezek után ma Bajnai ismét olyan javaslatot tett, amellyel a bankok oldalára áll.

Ezzel összefüggésben Rogán Antal elmondta: a volt miniszterelnök javaslata nyomán nem csökkenne a devizahitelesek napi költsége, de a bankok már holnap pénzt kapnának. Bajnai Gordon ismét a bankoknak akar pénzt adni, ismét a bankok oldalára állt – szögezte le

Mint ismert: az Együtt-PM vezetője azt javasolta, hogy a kormány a bankadókból befolyó bevételből egyenlítse ki az árfolyamgátak esetén a gyűjtőszámlákon lévő összegeket.

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett: 2010 előtt mindig a nagyvállalatok és a bankok jártak jobban, és a végén mindig a magyar családok jártak rosszabbul. „Ezért Bajnai Gordon javaslatait nem tudjuk támogatni” – húzta alá.

„Mi minden alkalommal a családok oldalára álltunk”

Rogán Antal kérdésre válaszolva kifejtette: „a devizahitelesek érdemi segítséget csak 2010 óta kapnak. Azelőtt egyoldalúan módosíthattak szerződést a bankok és annyi kamatot számíthattak fel, amennyit akartak, számolhatták költségeiket devizában”. 

Ez a kormány teremtette meg a végtörlesztés és az árfolyamrögzítés intézményét, illetve hozta létre a Nemzeti Eszközkezelőt, amely jövő év elejére már több mint tízezer családnak jelenthet érdemi segítséget – sorolta. „Mi minden alkalommal a családok oldalára álltunk” – szögezte le a fideszes politikus, hozzátéve: a kormányzati intézkedések célja egyértelmű: igazságot kell szolgáltatni az embereknek, őket ugyanis becsapták. Ezzel összefüggésben ugyanakkor szólt arról is, hogy a Fidesz fontosnak tartja a tárgyalást a bankrendszerrel a devizahitelesek megsegítéséről, „de ősszel érdemi lépéseket szeretnénk tenni, ha van megegyezés, ha nincs”.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Most van, a jövőben nem lesz"
Cikk: A lehető leghamarabb kell lezárni a devizahitelek ügyét
Cikk: "Ki kell vezetni a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket"