fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: Új hitelt nem kell felvenni
2013. július 30., 12:41
Ötmilliárd forint kamatot spórol meg Magyarország azzal, hogy augusztus 12-ig visszafizeti a Nemzetközi Valutalapnak a 2008-ban felvett hitelt – közölte kedden a nemzetgazdasági miniszter a Hír Televízió Magyarország élőben című műsorában.

Varga Mihály azt mondta: az előtörlesztés fedezete az állampapírokért kapott pénz, illetve a jegybanknál vezetett devizaszámla, vagyis új hitelt nem kell felvenni.

Orbán Viktor miniszterelnök a Bálványosi Szabadegyetemen jelentette be szombaton, hogy a Gyurcsány-kormány idején felvett kölcsön idő előtti visszafizetésére utasította a gazdasági tárca vezetőjét. Az előtörlesztendő összeg 2,2 milliárd euró. A kormánnyal párhuzamosan a Magyar Nemzeti Bank igazgatósága is úgy döntött, hogy előtörleszti a jegybank által felvett IMF-hitelt.

Ősszel döntés születik a devizahitelesek megsegítéséről

A nemzetgazdasági miniszter a műsorban a devizahitelesek megsegítéséről is beszélt. Varga Mihály azt mondta: szerdán találkozik a bankszövetséggel, kedden pedig a devizahitel-károsultakkal – de ha nem születik egyezség, a kormány ősszel akkor is dönteni fog az adósmentés mikéntjéről.

– Hogyha nem lesz megállapodás, a kormány ősszel akkor is lépni fog, tehát szeretnénk ha az érintettekkel folytatott egyeztetések végén lenne egy olyan javaslat, amit mindenki el tud fogadni. De ha ez nem történik meg akkor a kormány maga fog döntéseket hozni – tette hozzá Varga.

(mno-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Növeli az ország iránti bizalmat az előtörlesztés
Cikk: Augusztus közepéig végtörleszti hazánk az IMF-hitelt