fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
KIM: több mint kétszázhúsz eljárás egyszerűsödött
2013. július 31., 11:29
A lakosságra nehezedő adminisztratív terhek csökkentését célzó program keretében 228, az állampolgárokat érintő hatósági eljárást vizsgáltak felül és egyszerűsítettek - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint az ügyek folyamatának átszervezése, az elektronikus lehetőségek kiterjesztése, a széleskörűbb és pontosabb tájékoztatás, a benyújtandó dokumentumok számának csökkenése mellett az ezekkel kapcsolatos jogszabályok jelentős része is egyszerűsödött. Ennek eredményeként az egyszerűsítési programba bevont eljárások esetében 25 százalékkal csökkentek a lakosság adminisztratív terhei - írták, hozzátéve azt is: ha az aleljárásokat külön számoljuk, akkor 249 eljárást lehet egyszerűbben elintézni.
   
A minisztérium felidézte: a Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program részeként tavaly elindított program célja, hogy csökkenjen a lakosságot érintő hivatali bürokrácia.
   
A tárca szerint az egyszerűsítés az élethelyzetet veszi alapul. Az egyszerűsítés érinti a családdal kapcsolatos ügyeket, az adózási kérdéseket, a közmű- és egyéb szolgáltatások területét, az otthonteremtési lehetőségeket, a nyugdíjellátást, az okmányokkal kapcsolatos intéznivalókat, a közúti közlekedéssel, mezőgazdasági területtel, munkavállalással, egészségbiztosítással kapcsolatos eljárásokat, valamint az aláírási címpéldány használatát is.
   
A program részeként a minisztérium kidolgozta a jogszabályok nyelvi egyszerűsítésének az állampolgárok mindennapi életébe is átültethető gyakorlatát: 26 jogszabály szövegét vizsgálták meg és egyszerűsítették az érintett szakterületek. A nyelvi egyszerűsítésre kijelölt jogszabályok zöme a hatósági eljárások egyszerűsítéséhez kapcsolódott.
   
Az egyszerűsítési munka folyamatáról és eredményeiről a Magyary-program honlapján lehet tájékozódni, ahol a lakossági visszajelzéseket is várják.
   
Ezeket a feladatokat az Új Széchenyi Terv keretén belül, kiemelt projekt keretében, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, mintegy 174 millió forint támogatási keretösszegből valósították meg.

(MTI-fidesz.hu)