fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Településtámogatás szociális alapellátásra
2013. augusztus 1., 09:28
A szociális és gyermekjóléti alapellátás fejlesztésére országszerte 1666, míg a helyi közösségi közlekedésre 86 település kap vissza nem térítendő támogatást. Az erről szóló belügyminiszteri rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

A rendelet melléklete szerint 6 megyében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém, Zala - több mint 100 településnek jut szociális és gyermekjóléti alapellátási támogatás. A legtöbb (224) támogatott település Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a legkevesebb (18) Komárom-Esztergom megyében található.
   
A rendelet értelmében a szociális és gyermekjóléti alapellátás támogatásának kiegészítése a családsegítés és gyermekjóléti ellátás, a házi segítségnyújtás, a gyermekek napközbeni ellátása, valamint a falu- és tanyagondnoki szolgáltatás után 2013-ban azon települési önkormányzatokat illeti meg, amelyeknek az egy lakosra jutó adóerő-képessége nem haladja meg a 30 ezer forintot.
   
A helyi közösségi közlekedés támogatásában az ország valamennyi megyéjéből összesen 86 település - köztük több nagyváros - részesül. A legnagyobb összeget, több mint 352 milliót Miskolc kapja, de Debrecen is több mint 350 millió forintban részesül. Szegeden mintegy 334 millió, Pécsen több mint 159 millió forint jut a helyi közösségi közlekedés támogatására.
   
A rendelet szerint a támogatások összegének első felét péntekig folyósítják, a többit pedig két egyenlő részletben augusztus 26-áig, majd november 25-éig.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A közúthálózatot fejlesztenék a Pest megyei települések