fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hoffmann: Meg kell teremteni a változások jogszabályi hátterét
2013. augusztus 1., 09:32
Rendkívüli parlamenti ülés lesz augusztus 20-a után a köznevelési törvény módosítása miatt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Hoffmann Rózsa ezt azzal indokolta, hogy meg kell teremteni a pedagógusbérekkel kapcsolatos változások jogszabályi hátterét. A joganyagot már előkészítették, csak a parlament döntése hiányzik - tette hozzá.
   
Hoffmann Rózsa kifejtette, a korábban elfogadott törvény szerint az iskolákban, óvodákban, kollégiumokban pedagógus munkakörben pedagógus végzettséggel dolgozók kaptak csak volna béremelést. A kormány viszont úgy döntött - folytatta -, hogy kiterjesztik a jogosultak körét, viszont kisebb lesz a béremelés mértéke.
   
Ha a parlament elfogadja a módosítást, akkor a pedagógiai szakszolgálatokban és intézetekben, gyermekvédelmi intézményekben pedagógusi munkát végzők is kapnak béremelést. Ennek mértéke az eredetileg tervezett emelés összegének hatvan százaléka, majd minden év szeptemberében tíz százalék 2017-ig.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Emmi: értékálló és kiszámítható lesz a pedagógusok magasabb bére
Cikk: Emmi: a kormány számít a pedagógusok munkájára
Cikk: "A szocialisták pedagógusok tízezreit tették az utcára"