FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Turisztikai fogadóközpont létesül a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban
Turisztikai fogadóközpont létesül a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély volt mosóházában, a 170 millió forintos beruházás 2014 júliusára valósul meg. A csütörtöki projektindító sajtótájékoztatón Marjay Gyula, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ingó és ingatlanvagyonért felelős főigazgatója közölte: mintegy 70 millió forintot fordítanak saját forrásból a kastély volt mosóházának teljes állagmegóvására.
Létrehozva: 2013. augusztus 1., 16:45 | Utoljára frissítve: 2013. augusztus 1., 16:46

Ezen felül az Új Széchenyi Tervben 97 millió forintos támogatást nyertek a turisztikai fogadóközpont kialakítására.
   
A főigazgató hozzátette: a projekt várható befejezése 2014 júliusa, amikorra egy színvonalas, európai fogadóközpont várja majd a vendégeket.
   
Károlyi György, a Károlyi József Alapítvány vezérigazgatója elmondta, hogy a kastély teljes felújítását követően az 50 hektáros park és az egyéb épületek állagának megóvása is komoly feladat. Kiemelte: az MNV Zrt. jóvoltából a folyamat első lépése valósulhat meg, amely az egész objektum turisztikai vonzerejét növelni fogja.
   
Schmidtné Cser Viktória (Fidesz-KDNP) polgármester bejelentette, hogy a fejlesztéssel párhuzamosan egy másik beruházás is elindul. A Fehérvárcsurgó Fejlődéséért Közalapítvány 13,3 millió forintos uniós támogatás felhasználásával működőképes vízi malmot épít a kastély főbejáratával szemközti területen.
   
Molnár Tamás a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a fejlesztés 309 négyzetméteren valósul meg és várhatóan éves szinten 4000 fővel növeli a látogatószámot.
   
Az 1844-1853 között klasszicista stílusban épült, majd 1910 körül romantikus stílusban átalakított kastélynak a II. világháború után többféle - nem odaillő - funkciója volt. 1979-re olyan rossz állapotba került, hogy az addig ott működő gyermekotthont ki kellett költöztetni, és onnantól a kastély két évtizedig lakatlan volt.
   
1999-ben megkezdték a romos épületegyüttes helyreállítását a család tulajdonában levő Fehérvárcsurgói Károlyi Kastély Fejlesztő és Üzemeltető Zrt. koordinálásával.
   
Az elmúlt években elsőként a kápolnát állították helyre, ahol gyertyafényes koncertekre várják a zenekedvelőket, ezt követően rendbe hozták a kastély északi és déli oldalszárnyát, valamint a szökőkutas díszudvart. Az egyik oldalszárnyban éttermet nyitottak, és 22 vendégszoba is várja az érkezőket.
   
2011 szeptemberében adták át a középső, felújított épületrészt. A teljes épületegyüttes felújítására mintegy másfél milliárd forintot költöttek.
   
A kastélyban helyezték el Fejtő Ferenc könyv- és archívumállományát, valamint a történelmi Magyarország településeit megörökítő 50 ezer darabos képeslapgyűjteményt is.
   
A Károlyi család kezdeményezésére a kastélyt felvették az Európai Kulturális Találkozó Központ hálózatába, falai között évente több tucatnyi kulturális rendezvényt, konferenciát, nemzetközi programot tartanak.