fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Ősszel indul a győri multifunkcionális csarnok építése
2013. augusztus 2., 09:57
Várhatóan ősszel kezdődhet a győri multifunkcionális csarnok egy éven át tartó építése; a sportközpont így már a jövő évi, magyar-horvát női kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszíne lehet.

Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az MTI-nek elmondta: mindkét tisztségében lobbizott azért, hogy megvalósulhasson a beruházás.
   
A napokban megszületett kormánydöntéssel biztossá vált, hogy a győri sportélet hamarosan egy minden igényt kielégítő helyszínnel gazdagodik, a csarnok a sport mellett nagykoncerteknek, vásároknak, a legkülönbözőbb társadalmi eseményeknek is helyet tud biztosítani - jegyezte meg a városvezető.
   
"Győr sporteredményei, a csapatsportokban nyújtott kiemelkedő teljesítménye, a színvonalas utánpótlás-nevelés és a nagy érdeklődésre számot tartó nemzetközi mérkőzések már önmagában is méltóvá teszik városunkat egy ötezer fő befogadására alkalmas aréna megépítésére, s az is fontos szempont, hogy 2017-ben Győr lesz az első magyarországi olimpiai esemény helyszíne" - fogalmazott Borkai Zsolt.
   
Mint mondta, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) a kontinens legjobb 14-18 év közötti sportolói vesznek majd részt, később közülük magyar olimpiai, világ- és Európa-bajnokok kerülhetnek ki. Hozzátette: a rendezvény kapcsán korábban vállalt tízmilliárdos kormánygarancia révén megvalósuló létesítményfejlesztések mellett a multifunkciós csarnok további – mintegy ötmilliárd forintos - beruházást jelent Győrnek.
   
"Ez nemcsak sportéletünkre, de a város turizmusára és a kultúrájára is kedvező hatással lesz" - jegyezte meg Borkai Zsolt, hozzátéve: a városvezetés célja, hogy a kisalföldi megyeszékhelyen az utánpótlás-nevelés és a versenysport mellett a tömegsport is európai szintű maradjon a jövőben.
   
Emlékeztetett arra, hogy a város keleti végére, Kiskútra tervezett multifunkciós csarnok a felújítás előtt álló Magvassy Sportcsarnokkal egybeépülve egy komplex létesítményt alkot majd, amelyben a mobil lelátó segítségével a csarnok befogadóképessége változtatható lesz az aktuális rendezvény férőhely-igénye szerint.
   
Megjegyezte: az egyedi külsejű, megvilágításával a müncheni Allianz Aréna stílusát idéző új csarnok küzdőterét három pályára lehet majd szétválasztani, így a Magvassyval együtt egyszerre négy edzés is tartható  lesz benne.

(MTI-fidesz.hu)