fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Becsó: A törvény garanciát jelent a magyar föld védelmére
2013. augusztus 2., 11:26
A Fidesz szerint az új földtörvény megvédi a magyar földet, mivel 2014 májusában véget ér a külföldiek földvásárlási moratóriuma - mondta a párt országgyűlési képviselője, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke pénteken Salgótarjánban.

Becsó Zsolt sajtótájékoztatón közölte, hogy a jogszabály szinte az utolsó pillanatban született meg, és a kiszolgáltatottságtól védi meg a magyar embereket.
   
A törvény garanciát jelent a magyar föld védelmére, megfelel az uniós elvárásoknak, de megnehezíti, hogy a magyar föld külföldiek, illetve spekulánsok tulajdonába kerüljön - tette hozzá.
   
Becsó Zsolt a családi gazdaságok számának növelését és a nagybirtokok visszaszorítását nevezte célnak, ezek arányát a jelenlegi 50-50 százalékosról 80-20 százalékra szeretnék megváltoztatni a családi gazdaságok javára.
   
A fideszes politikus úgy fogalmazott: a földtörvény elfogadása egy olyan korszak végét is jelenti, amely a zöldbáróknak és a nagybirtokosoknak kedvezett.
   
Az Országgyűlés június 21-én fogadta el a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényt 253 igen, 17 nem szavazattal.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Fazekas: Az új törvény garantálja, hogy a föld magyar kézben marad
Cikk: A gazdatársadalom elfogadta a földtörvényt