fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szijjártó: A sikertörténet újabb fejezettel bővül
2013. augusztus 2., 12:38
Új pelenkagyárat épít zöldmezős beruházással Gyöngyösön a Procter&Gamble (P&G), a mintegy 19 milliárd forintból megvalósuló létesítmény a cég második gyára lesz Magyarországon - jelentették be sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kiemelte: a magyar-amerikai gazdasági együttműködési sikertörténet újabb fejezettel bővül, Magyarország egy újabb amerikai óriásvállalat jelentős európai gyártóbázisává válik.

A világ egyik legnagyobb vállalatának számító P&G beruházása közvetlenül 150 új munkahelyet hoz létre a már meglévő 800 mellé, jelentősen hozzájárul az ország exportteljesítményének, és versenyképességének növeléséhez - tette hozzá.
   
Papp Kitti, a P&G Közép-európai pénzügyi igazgatója hangsúlyozta: az elmúlt több mint két évtizedes tapasztalata alapján az ország vonzó befektetési környezet a P&G számára, az első, csömöri gyáregységben eddig több mint 54 milliárd forint beruházást hajtottak végre.
   
Az államtitkár közölte: a vállalat és a kormány törekvései a kis- és középvállalatok ösztönzésének tekintetében is egybeesnek. A P&G már most is több száz helyi beszállítóval áll partneri viszonyban, a gyöngyösi beruházás újabb magyar vállalkozások számára biztosít növekedési lehetőséget.
   
Ahhoz, hogy a P&G jó befektetési környezetnek tartja Magyarországot, hozzájárult a többi között a munkát támogató szja-rendszer mellett az innovációra fókuszáló támogatási rendszer, és Európa legrugalmasabb munka törvénykönyvének megalkotása - hangsúlyozta Szijjártó Péter. Emlékeztetetett arra, hogy tavaly rekordmértéket ért el a közvetlen külföldi tőkebeáramlás, 2011-hez viszonyítva háromszorosára emelkedett. Az újra befektetett tőke mértéke Magyarországon 2012-ben 1,2 milliárd eurót tett ki, míg a külföldi befektetések idén az első negyedévben 643 millió euróval nőttek.
   
Az itt működő amerikai leányvállalatok a német és osztrák cégek után a legtöbb embert foglalkoztatják Magyarországon, a befektető országok között a második legnagyobb árbevételt, és hozzáadott értéket állítják elő - összegezte a külgazdasági államtitkár. Hozzátette: az USA-ból érkezik a második legtöbb külföldi működő tőke Magyarországra.
   
Papp Kitti elmondta: 2012-ben döntöttek a mintegy 240 ezer négyzetméteres létesítmény létrehozásáról. Hangsúlyozta, hogy a döntésnél a pozitív befektetői környezet mellett értékelték a jó képzettségű munkaerőt, az infrastrukturális, és logisztikai adottságokat. A beruházás megvalósításához kiemelte a kormány, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), és a Heves Megyei Kormányhivatal támogatását. A Heves megyei gyárban Pampers pelenkákat gyártanak majd, amelyeket a magyar piac mellett az unió egyes országaiban, a közép- és kelet-európai, a közel-keleti és az afrikai régió országaiban forgalmaznak majd - mondta.
   
A gyöngyösi ipari parkban létesülő pelenkagyár építése várhatóan őszre befejeződik, az első termékek év végén kerülhetnek a boltokba - közölte Dancsó András, a gyöngyösi gyár igazgatója.
   
Magyarországon a vállalat 1991 óta van jelen, első beruházása a Hyginett Kft. csömöri gyáregysége volt. A csömöri gyár közel 800 munkatársat foglalkoztat, és több száz helyi beszállítóval áll partneri kapcsolatban.
   
A világ egyik legnagyobb fogyasztási-cikk gyártójának számító P&G nettó árbevétele 2012-ben 83,69 milliárd dollár volt, a vállalat világszerte több mint 100 leányvállalatában 120 ezer embert foglalkoztat, termékeit 4,6 milliárd fogyasztó használja naponta.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Szijjártó: Az új gyártóbázis megépítése növeli Magyarország versenyképességét
Cikk: "A GE mára a legnagyobb amerikai munkáltatóvá vált Magyarországon"