Örömmel olvastam Horvát János hozzászólását (Nemzeti vagy párttévé, 2003. december 11.) A nemzeti televíziózás esélyeiről szóló cikkemhez (2003. november 19.). Írásom egyik lényeges módszertani kérdése az volt, hogy a magyar televíziózás mai helyzetéből hogyan juthatunk el egy ideális nemzeti köztelevíziót megközelítő állapotba. Horvát nemcsak az én állításaimat vitatja nyugodt és korrekt érveléssel, hanem ki is tágítja a kérdést: egy egész médiatörvény-koncepcióval veti össze írásomat. Felhívja a figyelmet az ő és két szerzőtársa által jegyzett médiakoncepcióra, megjegyezve, hogy az általam javasolt megoldás nem szerepel az abban megfogalmazott alternatívák között. Ezt már csak azért is sajnálom, mert úgy látom, hogy az általam felvázolt az egyetlen megvalósítható útja a nemzeti köztelevízió megteremtésének. Horváték koncepcióját áttanulmányoztam. Azzal vitázni ebben az írásban nem lenne méltányos, annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy a médiaigazgatásra vonatkozó részével nem értek egyet.

Úgy tűnik azonban, hogy Horvát Jánossal az elvek szintjén sok kérdésben egyetértünk. Mindjárt abban, hogy a közszolgálati televízió helyzetének megnyugtató rendezéséhez a médiatörvényt meg kell változtatni, s az új törvénynek az elektronikus média minden területét szabályoznia kell. Remélem, abban is egyetértünk, hogy amíg a törvénymódosításra sor nem kerül, addig a törvényt be kell tartani. Így a 8. § (3) bekezdését is, hogy "Az országos televízió főműsoridőben legalább húsz perc, országos rádió legalább tizenöt perc önálló hírműsort köteles egybefüggően szolgáltatni. A más magyarországi műsorszolgáltatótól átvett híranyag a hírműsor húsz százalékát nem haladhatja meg." A bírósági joggyakorlat szerint az MTV és az M 2 külön műsorszolgáltatónak számít, ezért az MTV törvényt sért, amikor ugyanazt a hírműsort adja csúsztatva az M 2, mint az MTV. S gondolom, abban is egyetértünk, hogy az érvényben lévő médiatörvény szelleme és betűje a kiegyensúlyozott, demokratikus tájékoztatásról, kultúra-, vélemény- és viselkedésminta-közvetítésről szól. Elég talán idézni a törvény 4. § (1) és (2) bekezdéseit: "(1) A közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, vitatott kérdésekről a tájékoztatásnak sokoldalúnak, tényszerűnek, időszerűnek, tárgyilagosnak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. (2) A műsorszolgáltatásban közzétett műsorszámok összessége, illetőleg ezek bármely tartalom vagy műfaj szerinti csoportja nem állhat párt vagy politikai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatában." A szervezeti működésre vonatkozóan pedig az Alkotmánybíróság 37/1992 (VI. 10) AB határozata kristálytisztán fogalmaz: a "rádió és televízió szabadságának sajátos garanciái nincsenek eleve sem szervezeti megoldáshoz, sem jogi formához kötve. (...) A szervezeti megoldások alkotmányosságát az minősíti, hogy elvileg képesek-e biztosítani a társadalomban meglévő vélemények teljes körű, kiegyensúlyozott arányú és valósághű kifejezésre jutását, valamint a közérdeklődésre számot tartó eseményekről és tényekről való elfogulatlan tájékoztatást. (...) A rádió és televízió alkotmányos működésének feltételeként a törvénynek ki kell zárnia, hogy a közszolgálati rádióban és televízióban akár az állam szervei, akár egyes társadalmi csoportok a műsorok tartalmára meghatározó befolyást gyakorolhassanak. (...)"

A médiatörvény idézett paragrafusai és az Alkotmánybíróság fenti állásfoglalása alapján joggal felvethetjük azt a kérdést, hogy ha az MTV vezetése a jelenlegi struktúrában nem tudja biztosítani a fenti követelmények teljesülését, akkor nem kellene-e meg változtatni a struktúrát. Bizony meg kell! Létre kell hozni például két tájékoztatási szerkesztőséget, olyan, a szabályzatokban rögzített kinevezési gyakorlattal, amely biztosítja a kiegyensúlyozott tájékoztatást. Míg a jelenlegi hírműsorokat az egyik oldalról kell(ene) minduntalan visszarángatnia a médiatörvény által kijelölt mezsgyére, a másiknál ezt a visszarángatást esetleg a másik oldalról kell majd megtenni. Nem arról van tehát szó, hogy ki kell venni a médiatörvényből a kiegyensúlyozottságra vonatkozó szabályokat, és hagyni, hogy pártemberek szerkesszék a műsorokat. Éppen ellenkezőleg. A pártatlan, kiegyensúlyozott - demokratikus - műsorszolgáltatás követelményeinek minden lehetséges módon érvényt kell szerezni, ha kell, szervezeti változtatással is. Horvát János azzal érvel, hogy a politikai struktúrák folyamatosan változnak, így ehhez nem lehet igazítani a közszolgálati televízió szerkezetét, másrészt minden józan felfogás szerint ki kell zárni a műsorok tartalmának direkt politikai befolyásolhatóságát. Az elveket tekintve ismét egyetértünk. Nem is azt javaslom, hogy minden parlamenti párt számára hozzunk létre egy párttévét. Az azonban meglehetősen stabil politikai struktúrának látszik, hogy vannak kormányzó pártok és vannak ellenzékiek. Még azt is megkockáztathatjuk, hogy ezek és stabil szavazóik igen jelentős csoportjai elérő gondolati, filozófiai és ízlésvilágot képviselnek. De mindkét oldal része a magyar nemzetnek! Mindkettőnek jogos igénye, hogy gondolkodásának, életfelfogásának, ízlésének elemei megjelenjenek a közszolgálati televízióban, és lehetőleg ne jelenjen meg ezeknek durva, ordináré kigúnyolása. Mindkét oldal jogos igénye, hogy találjon olyan kulturális és szórakoztató műsort, amelyet nézni tud, és olyan hírműsorokat, amelyet nem talál elfogadhatatlanul részrehajlónak, vagy éppen elhallgatónak. Az pedig a magyar nemzet alapvető érdeke, hogy az elektronikus médiában a magyar kultúra igényesen összeállított műsorokban jelen legyen.

Az érvényben lévő médiatörvény az ORTT és a közalapítványi kuratóriumok elnökségének kinevezését nyilvánvalóan túlpolitizálja. Érdemes megfigyelni, hogy itt semmilyen nagy tekintélyű testület delegálási joga s ebből következő egyensúly-teremtési lehetősége nem jön szóba! A vezető testület ilyen mértékű átpolitizáltságából következik, hogy "a győztes mindent visz" elve uralkodik, és a vezetőváltások előbb vagy utóbb elérnek a portaszolgálat vezetőjéig is. Ebben a háborúban - mert ez az a háború, amelyről beszélek - gyakran éppen azok kerülnek valakinek útjába - egyik vagy másik oldalon -, akik a legnagyobb szakmai pontossággal látják el feladatukat s (talán éppen ezért!) valaki valamikor odasorolta őket egyik vagy másik oldalra. A köpönyegüket minduntalan forgató, gátlástalan nagyszájúak pedig kapnak egy-két évet, hogy megszedjék magukat, és persze tovább rombolják a közszolgálati médiát. Megjegyzem, ebben is egyetérteni látszunk Horvát Jánossal.

A köztelevízió műsorait érdemben befolyásoló személyek közül nagyon sokan - részben a pártállami idők ma is meghatározó volta miatt - ahhoz a szilárd erkölcsi alapokat nélkülöző - azt gyakorta egyenesen tagadó - kommunizmussal, internacionalizmussal és szalonbaloldalisággal fűszerezett, zűrzavaros neoliberális eszméket magáénak valló csoporthoz tartoznak, melynek fogalma sincs a közszolgálati ethosz (erkölcs) mibenlétéről. Ezek az emberek gyakorlati tapasztalatuk révén bizony korábban is és ma is nagy befolyással rendelkeznek, s pénzért bármire hajlandók.

Meggyőződésem, hogy ezen ma a Magyar Televízióban csak úgy lehet segíteni, ha a kinevezési gyakorlat megváltoztatásával demokratikusabbá tesszük a hír-, a kulturális és a szórakoztató műsorokat. A dolog persze nem egyszerű. Először is azért, mert, amint azt Horvát János a terjedelem szorításában szűkszavúan ugyan, de megfogalmazza, a jövő televízióját a technikai lehetőségek nagymértékben átalakítják majd.

A televíziós csatorna mint fogalom és mint a műsort a nézőhöz eljuttató eszköz veszíteni fog a jelentőségéből. A szolgáltatók kerülnek előtérbe - a telefontársaságokhoz hasonlóan -, amelyek a kábel és a fejlődő földi sugárzóállomásokon keresztül egyéni megrendelés alapján tartalmat, műsort, szolgáltatást juttatnak el a nézőkhöz. Itt a technikai lehetősége a televíziózás olyan átalakulásának, amelyben a mai internethez hasonlóan a néző kiválasztja a műsort, talán nem is tudva, hogy ki hozta azt létre. Természetesen ekkor is számolnunk kell a létrehozó nyílt vagy rejtett manipulációs lehetőségével. Gondoljunk csak az internetes szolgáltatók mai manipulációs technikáira (mi, hol és mennyi ideig villog a képernyőnkön, amíg eljutunk a keresett honlapra?).

Sokan mondják, hogy a tematikus műsorgyáraké a jövő, amelyek természetfilmeket, sportműsorokat, hírműsorokat, szórakoztató műsorokat gyártanak, és ezeket szolgáltatókon keresztül juttatják el a nézőhöz. Ám ez a jövő még messze van, s a hozzá vezető úton dől el a majdani tematikus tévék és műsorgyártók sorsa. Ma a helyzet az, hogy van egy feladatait el nem látó televízió, melyet közpénzből tartanak fenn - ennyiben köztévé csupán! Ennek - filozófiai és politikai birtoklásáért - folyik a küzdelem.

Egyetértünk tehát Horvát Jánossal abban, hogy hozzunk létre egy a nemzet érdekeit szolgáló, hitelesen és elfogulatlanul tájékoztató, kultúrát, hiteles tudást közvetítő, a közgondolkodásban tekintélynek örvendő nemzeti köztelevíziót. Az egyszerűség kedvéért néhány gyakorlati kritériumot is említek: olyan köztelevíziót, amelyben a híradó főszerkesztője melegebb tájakra küldi el a híradót szerkeszteni kívánó bármelyik politikust, olyan köztévét, amelynek kulturális és szórakoztatási főszerkesztője könyörtelenül kihajítja az igénytelen, romboló műsorokat. Egyetértünk: legyen egy tekintélyes, hiteles, szakmailag megkérdőjelezhetetlen köztelevízió, amelyet az örök értékek (nemzet, kultúra, emberi méltóság, szépség, igazság stb.) vezérelnek. Mely biztos anyagi háttérrel rendelkezvén fitytyet hányhat a direkt pártpolitikai igényeknek. Horvát nem véletlenül említi a Magyar Tudományos Akadémiát - tudatosan vagy ösztönösen ráérezve, hogy az egyik legnagyobb hiány a televíziózásban a hitelesség, amelynek az MTA minden nehézség ellenére mégis csak szimbóluma. Mint ahogy a tekintélynek, az autoritásnak is, ami hiányzik a jelenlegi, közpénzből finanszírozott televízióból.

Amikor a Népszabadság cikkemet közölte, megígértem, hogy egy következő cikkben megírom, mit értek háborún - ha már a média lecsapott erre a szóra. Horvát János megkönnyítette a dolgomat. Jelen esetben úgy folyik háború, hogy ha a hiteles, tekintéllyel rendelkező nemzeti köztelevízióért felelősséget érző emberek nem tesznek semmit médiaügyben, akkor a politikai küzdelmek segédcsapatainak martalócai újra és újra szabad rablást végezhetnek. Minden kormányváltás után megjelennek az éppen győztes oldal "emberei" - pontosabban nagyrészt a pártállami tájékoztatás "szakemberei", köpönyegforgató janicsárjai, és ha nagyon sokat lopnak, és rengeteg kárt okoznak szaktanácsaikkal, akkor menet közben - ha kevesebbet lopnak, és a károkozással is csínján bánnak, akkor csak a következő kormányváltásnál - elküldik őket egy nagy kalap pénzzel. Az új martalócok bohóckodnak egy ideig, aztán kezdődik elölről az egész. Közben kirúgnak, megaláznak tisztességes, szakmájukat értő és szerető szakembereket. Annak az elemzése, hogy miért és hogyan alakult ki ez a "háborús helyzet", inkább disszertációba, mint publicisztikába illő.

A végcél tekintetében nincs különbség a javaslataink között. Én a háborút rossz eszköznek tartom, de tudomásul kell vennünk, hogy jelenleg is folyik, és mindig új erőre kap, ha nem teremtjük meg kiegyezéssel az ideálisnak képzelt köztelevíziót. Ezért javaslom, hogy a Magyar Televízión belül hozzunk létre két műhelyt. Tartassuk be mindkettővel ugyanazokat a szabályokat, és ne legyünk naivak: egyik is, másik is meg fogja szegni ezeket. De egyrészt a törvény, másrészt a másik féken tarthatja esetleges elvadult politikai és filozófiai elfogultságukat.

Ez a megosztás nem pusztán politikai. Létezik egy mélyebb filozófiai, ha tetszik, világfelfogás-beli, hitbéli megosztottság. A két tábort többféle jelzővel megkülönböztethetjük. A jelzőktől függően a határvonalak másutt és másutt vannak, de a kettős megosztottság világjelenség. Nevezhetjük konzervatívnak és liberálisnak. Tekintélyelvűnek és tekintélygyűlölőnek.

Ha tehát valaki azt képzeli, hogy ebben a világban egyedül felülről megjelenő tekintéllyel rendet lehet teremteni, téved. Ezért gondolom tévedésnek Horvát János javaslatát, hogy az ORTT vagy a kuratóriumok politika- vagy világfelfogás-mentesítésével a helyzet kezelhető. Nem kezelhető, mert az elfogultság mélyebben van. Nem kerülhető meg ezért, hogy gondosan, átláthatóan és korrekt módon mélyebbre nyúlva, a főszerkesztőségek vagy intendatúrák - ez már technikai kérdés - kiegyensúlyozásával kezdjük meg a kiegyensúlyozott, demokratikus köztelevízió létrehozását. Meggondolva Horvát János érveit, elképzelhetőnek tartom, hogy mindkét területen egyszerre lépjünk, az ORTT és a kuratóriumok további tagokkal egészüljenek ki, és az új tagokat ne a politikai pártok, hanem néhány nagy tekintélyű intézmény - pl. a Magyar Tudományos Akadémia - jelölje, és az Országgyűlés válassza meg. Ezzel egyidejűleg azonban a közszolgálati televízió vezetésének alsóbb szintjén jól meggondolt, kiegyensúlyozó kinevezési mechanizmust kell megvalósítani.

Pálinkás József
a Fidesz
Magyar Polgári Szövetség
kulturális tagozatának vezetője

Forrás: Népszabadság, 2004. január 26.

fidesz.hu