fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Bajnai semmit nem változott"
2013. augusztus 2., 15:54
A baloldali kormányok 2200 milliárd forint hitelt vettek fel. Ez azt jelenti, hogy Bajnai Gordon minden munkában töltött napja körülbelül tízmilliárd forint adósságot jelentett Magyarország számára. Éppen ezért méltatlannak tartjuk, hogy ugyanez a Bajnai Gordon az IMF-hiteltől való megszabadulást továbbra is támadja és továbbra is a Nemzetközi Valutaalap érdekeit védené - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján.

Az IMF-hitel nagyon sokba került a magyar családoknak. A nyugdíjasoknak egyhavi nyugdíjába, a pedagógusoknak és a köztisztviselőknek pedig egyhavi bérükbe került a Bajnai-féle IMF-hitel. Ezért Bajnai Gordon a felelős – mondta Kocsis Máté, aki úgy fogalmazott, ez az, amiről a volt miniszterelnök nem szívesen beszél, ugyanis gazdasági miniszterként és kormányfőként is „szolgai módon végrehajtotta az IMF kéréseit”. Egy havi nyugdíjat, egyhavi bért vettek el, adókat emeltek, csökkentették a családtámogatásokat, elvették a három éves gyest, elvették a családi pótlékot sokezer családtól, emelték a rezsit, leépítették a gázártámogatást és csökkentették a táppénz mértékét. Ezért nagyon drága az IMF-hitel – sorolta a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója.

Bajnai Gordon semmit nem változott. Ha tehetné, ma is ugyanúgy felvenné az IMF-hitelt, ugyanúgy elvenné az egyhavi nyugdíjat, az egyhavi bért, amit korábban is elvett. Bajnai Gordon a mai napig nem tanulta meg, hogy az IMF-hitel azért nagyon drága, mert a családok fizetik meg és elviselhetetlen terhet ró a társadalomra – folytatta az előző gondolathoz kapcsolódóan Kocsis Máté, aki szerint „az IMF-hitelt nem felvenni kell, hanem szabadulni tőle”. Az IMF-hitelt Bajnai Gordonék felvették, az Orbán-kormány pedig megszabadult tőle. Bajnaiék éppen ebbe a veszélyes gazdaságpolitikába buktak bele, hiszen mindenki érezte kormányzásuk árát – mutatott rá a kormánypárti politikus.

A baloldali kormányok 2200 milliárd forint hitelt vettek fel. Ez azt jelenti, hogy Bajnai Gordon minden munkában töltött napja körülbelül tízmilliárd forint adósságot jelentett Magyarország számára. Éppen ezért méltatlannak tartjuk, hogy ugyanez a Bajnai Gordon az IMF-hiteltől való megszabadulást továbbra is támadja és továbbra is a Nemzetközi Valutaalap érdekeit védené – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté hangsúlyozta, az IMF-hitel visszafizetésének „nemcsak lélektanilag van jó üzenete”, hanem amiatt is, mert a kormány ezzel a lépéssel növelheti a befektetők hazánkba vetett bizalmát is.

A kormány támogatja a gyermekétkeztetést

Arra az újságírói felvetésre, hogy Bajnai Gordon szerint az IMF-hitel idő előtti visszafizetése 14 milliárd forintjába kerül az országnak, amit a szegény gyerekek étkeztetésére lehetne fordítani, a fideszes képviselő úgy reagált, ha Bajnai 14 milliárdot szeretett volna fordítani erre a célra, akkor már korábban megtehette volna, mégsem tette. Kocsis Máté aláhúzta, a jelenlegi kabinet 110 ezer gyermek étkeztetéséről gondoskodik, 2,5 milliárd forintos támogatással.

Az emberek nem kérnek a szocialisták imázsából

Kocsis Máté azzal kapcsolatban, hogy imázskampányt indított csütörtökön a Demokratikus Koalíció, azt mondta, „ugyanazok, akik egyszer már tönkretették az országot újabb imázskampányba kezdenek, éppen Gyurcsány Ferenc égisze alatt, ahogy ez régen is volt”. A kormánypárti honatya hozzátette, a magyar emberek 2010-ben egyszer már világossá tették, „nem kérnek abból az imázsból, amit a szocialisták hagytak örökül”.

Újabb veszélyes paktum köttetik

Az MSZP-Együtt-PM pénteki egyeztetése kapcsán a Fidesz kommunikációs igazgatója arról beszélt, „ezek ugyanazok az emberek, akik korábban a maffiával lepaktáltak”. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon miniszterelnök is volt, Mesterházy Attila pedig a szocialista kormányok befolyásos embereként „szolgálta ki a bukott baloldal veszélyes és szélsőséges gazdaságpolitikáját”. Kocsis Máté megjegyezte, a mai napig nem kaptak választ arra a kérdésükre, a rezsicsökkentés ügyében mi a hivatalos álláspontja a szocialistáknak és Bajnaiéknak és egyúttal arra is kíváncsiak, „milyen veszélyes paktum köttetik megint a bukott baloldal szereplői között”.

Ne szolgáljanak ki fiatalkorúakat a dohányboltokban

Fiatalkorúak kiszolgálását csak fiatalkorúakkal lehet kipróbálni. Itt nem az a fontos, hogy a fiatalkorúakat egy hatósági eljárásban megkérik erre a segítségre, hanem az, hogy ne forduljon elő, hogy 18 év alattiakat  kiszolgáljanak ezekben az üzletekben – válaszolta egy másik témában feltett újságírói kérdésre Kocsis Máté, hozzátéve, ennek felderítése és megfékezése a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság feladata, amely testület „teszi a dolgát, mint mindig”.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Magyarország nem kér többet a bukott baloldal imázsából
Cikk: A baloldali kormányokat a korrupció jellemezte
Cikk: "A maffiabaloldal a hatalomért bármire képes"