FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Felavatták a Jászság Népi Együttes új székházát Jászberényben
A néptánccsoport és a hozzá kötődő művészeti iskola tagjainak fiatalsága, lendülete és elkötelezettsége a biztosíték arra, hogy a néptánc és népzene Európában egyedülálló fellegvára legyen a Jászság Népi Együttes festői környezetben megépült új otthona Jászberényben, a Zagyva partján – hangoztatta a város polgármestere pénteken a székház avatóünnepségén.
Létrehozva: 2013. augusztus 3., 10:01

Szabó Tamás hangsúlyozta: városszerte szinte mindenki szívén viselte a beruházás sorsát, hiszen alig akad olyan jászberényi, aki nem kötődik az együtteshez.
   
Felidézte: sokan hitték az elmúlt két évtizedben, hogy a 42 éve alakult és a hajdani Legényegyletből kinőtt, sikert sikerre halmozó csoport Magyarország híres települései közé emeli Jászberényt, és egyszer modern, minden igényt kielégítő épületbe költözhet.
   
Példamutató összefogás eredménye, hogy az állami költségvetésből kapott 120 millió forint támogatást 100 millió forint önkormányzati önerővel kiegészítve megépülhetett a szinteltolással, emeletráépítés nélkül kialakított 650 négyzetméter alapterületű székház – fogalmazott.
   
A vezető jelezte: az ingatlant – amelyben a néptánccsoport utánpótlásbázisát biztosító  Viganó” Alapfokú Művészeti Iskola 300 növendéke is otthonra talál – a pincétől a padlásig sikerült megtölteni tartalommal.
   
A helyiek büszkék lehetnek arra is, hogy az átmeneti időszakban a Jászság Népi Együttes szakmai munkája nem sérült, sőt továbbfejlődött. Ezt bizonyítja, hogy a 35 évvel ezelőtti Ki-Mit-Tud győzelem után 2012-ben a Fölszállott a páva tehetségkutató versenyt is megnyerték - mondta Szabó Tamás.
   
A városvezető kiemelte: az önkormányzat minden erejével támogatja, hogy az új székház rendszeresen tárja szélesre kapuit a nagyközönség előtt koncertek, táncházak színhelyeként. Emlékeztetett arra, hogy a lakók és az ide látogatók először augusztus 6-11. között vehetik birtokba az épületet a Csángó Fesztivál és az ahhoz kapcsolódó nemzetközi tánctábor alkalmából.