fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Határon túli magyar gyerekek táborozhatnak Zánkán
2013. augusztus 4., 18:04
A Határtalan túra elnevezésű tábor keretében összesen csaknem ezer külhoni magyar gyereket várnak az elkövetkező három hétben Zánkára - mondta Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője vasárnap.

A szóvivő tájékoztatása szerint a 8-15 év közötti gyerekek Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából, Horvátországból, Szerbiából és Szlovéniából érkeznek táborozni három turnusban, egy-egy hétre. Hozzátette: olyan magyar gyerekek számára írták ki a pályázatot, akik vagy magyar nyelvű oktatásban vesznek részt, vagy néptánccsoport, cserkészcsapat tagjaként a magyar kultúrához kapcsolódó tevékenységet folytatnak.
   
Nagy Anna kifejtette: a többi Erzsébet-táborhoz hasonlóan olyan gyermekek is részt vehetnek a táborban, akiknek erre egyébként nem lenne lehetősége. Jelezte: a tábor önrésze gyerekenként ezer forint. Kitért arra is: minden tábor Zánkán lesz, ahol teljesen felújított épületekben tudják elhelyezni a gyerekeket, akik a strandolás mellett többek között művészeti és sportprogramokon vehetnek részt, és ismerkedhetnek az anyaországgal.  Emellett a táborba érkező külhoni magyar gyerekek prezentációval is készülnek saját településükről, így jobban meg tudják ismerni a többi országban élő kisebbségek helyzetét, körülményeit - mondta a szóvivő.

(MTI-fidesz.hu)