fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Répás: A fiatalok ebben a korban a legnyitottabbak
2013. augusztus 6., 14:09
 Idén 18. alkalommal rendezik meg a külhoni magyar fiatalok találkozóját: augusztus 15-22. között mintegy 350-en kaphatnak ízelítőt a magyar kultúrából és mutatkozhatnak be művészetükkel az anyaországi közönségnek.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikai helyettes államtitkára a magyar fiatalok egymással történő találkozásának lehetőségét emelte ki kedden Budapesten a program beharangozó sajtótájékoztatóján.
   
Répás Zsuzsanna elmondta, a 16 és 22 év közötti fiatalok a Kárpát-medencéből, a környező országokból, a diaszpóra területeiről érkeznek, várnak vendégeket többek között Lengyelországból, az Egyesült Államokból, Kanadából, Franciaországból, Görögországból, Dániából, Macedóniából. Megjegyezte: a diaszpórából nagyon sokaknak ez az egyetlen alkalom, amikor Magyarországra látogathatnak.
   
Hozzátette: fontos, hogy ezek a fiatalok megismerkedhetnek azzal az országgal, amelynek kultúráját több ezer kilométer távolságból, vagy akár több generáció óta ápolják.
   
Azt is kiemelte, fontos, hogy ezek a fiatalok lássák, a magyarok a világ különböző pontjain hogyan tudják megélni a magyarságukat, hiszen más lehetőség van erre a Kárpát-medencében, és más több ezer kilométerre az anyaországtól. 
   
Kitért arra is, hogy a fiatalok ebben a korban a legnyitottabbak, és ilyenkor a legkönnyebb megszólítani őket.
   
A fiatalokat vendégül látó Gödöllő polgármestere, Gémesi György (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) kiemelte: nagy büszkeség és öröm, hogy a város otthont adhat a találkozónak. Ez azért is fontos számukra, mert a város szellemiségének szerves része a határon túli magyarsággal való kapcsolattartás - tette hozzá.
   
Kálóczy Andrea, a program szervezéséért felelős Hungarofest Nonprofit Kft. képviseletében arról beszélt, hogy idén érkeznek csoportok Argentínából és Uruguayból is, lesznek művészeti, néptánccsoportok Kárpátaljáról, Felvidékről, Vajdaságból, Délvidékről, Ausztriából is.
   
A városnézés mellett kulturális és sportprogramokkal várják a fiatalokat és fellépéseket szerveznek számukra három helyszínen: a budai Várban, a Mesterségek Ünnepén, Székesfehérváron, a Királyi Napokon és Gödöllőn. Lesz továbbá Gárdonyi-emlékest is, amelyet az író dédunokája nyit majd meg, és a fiatalok részt vesznek az augusztus 20-i programokon is. 
   
Az eddigi találkozókon 30 országból mintegy 9600-an vettek részt.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Ez a bizalom az alapja az építkezésnek"
Cikk: Répás: Fontos, hogy ne szakadjanak meg a kötelékek