FIDESZ.HU > Hírek > Önkormányzat Nyomtatás
Ablak bezárása
Bel- és csapadékvíz-hálózat épül Kocsordon
Az Európai Unió támogatásával bel- és csapadékvíz-hálózat épül Kocsordon, a beruházás értéke megközelíti a 170 millió forintot - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere az MTI-vel.
Létrehozva: 2013. augusztus 9., 09:56

Barkaszi Sándor (Fidesz-KDNP) elmondta: a Mátészalkával szomszédos Kocsord a 17,4 milliárd forintos beruházással épülő, s a jövő év végére elkészülő Szamos-Kraszna-közi árapasztó tározó által érintett települések egyike, s ahhoz kapcsolódóan építhetik ki a háromezer lakosú község csapadék- és belvízelvezető csatornarendszerét.
   
A tíz kocsordi utcát érintő projekt költsége meghaladja a 168,8 millió forintot, amelyhez 168,2 milliós uniós támogatást kaptak. A helyi önkormányzatnak mindössze 646 ezer forint önerőt kell biztosítania a fejlesztéshez.
   
A helyhatósági vezető tájékoztatása szerint a beruházás egyharmada már elkészült, s augusztus végén megkezdődik a településen áthaladó, a Csengersima-Pete közötti magyar-román határállomásra vezető 49-es számú főút mentén is a csatornaépítés.
   
Barkaszi Sándor kiemelte: a főúton naponta mintegy 20 ezer gépkocsi közlekedik, így a munkálatok idején torlódások várhatók az érintett útrészeken, ahol - egyeztetve a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel - forgalomirányítók segítik majd a járművek haladását.
   
A polgármester hozzátette: a munkálatokkal november közepéig szeretnének végezni.
   
A mintegy 170 millió forint értékű beruházással Kocsord belterületének felén oldják meg a csapadék- és belvizek elvezetését, a további településrészeken pedig a helyi önkormányzat önerőből építi ki a hálózatot.
   
Barkaszi Sándor megemlítette, hogy a helyhatóságnak saját betonelem-készítő üzeme van, ahol közmunkásokat foglalkoztatnak. Jelenleg 67 helyi lakosnak adnak munkát, akik között tizenketten nők, ők a közterületeket tartják rendben.
   
A közmunkások - Kocsordon jelenleg 15 százalékos a munkanélküliségi ráta, 380 álláskeresőt tartanak nyilván - a csatornaépítés mellett részt vesznek a Mátészalkáig tartó kerékpárút felújítási munkálataiban, valamint a helyi kultúrház körüli gépkocsi parkírozó kialakításában is.
   
Barkaszi Sándor még arról is tájékoztatott, hogy a kocsordi önkormányzat előrehaladott tárgyalásokat folytat kínai befektetőkkel, akik konferencia- és szórakoztató központot szeretnének építeni a településen, háromszáz helyi, illetve környékbeli lakosnak munkát teremtve. A helyhatóság emellett pályázik a Kelet-Magyarországon tervezett új ezer személyes büntetés-végrehajtási intézet létrehozására is, amelyhez telket biztosítanának.