Lapunk előre meghirdetett rendezvénye pont arra a napra esett, amikor kiderült: Gyurcsányék kurtán és furcsán egy megahitelre kötöttek szerződést a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), az Európai Unióval és a Világbankkal. Mint derült égből a villámcsapás, úgy vágott be ez a hír közénk. Világossá vált, Magyarországot úgy érte utol 2008 késő őszén a pénzügyi világválság, hogy egyúttal részben elveszítette nemzeti önállóságát.
Akkor úgy tűnt: olyan béklyók és bilincsek kerülnek ránk, amelyek hosszú, szinte beláthatatlan időszakra kényszerpályára terelik hazánkat, és a folyamatos megszorításokon túl más nemigen kerülhet majd az aktuális kormánypolitika étlapjára. Arra lehetett számítani, hogy a trojka mindenbe beleüti majd az orrát, miként teszi azt az IMF Romániában, ahol a tehervasút magánosításától a köztisztviselők béréig minden olyan lépés a jóváhagyásával vagy elrendelésével zajlik, amelyhez köze van az államkasszának. S ennek az állapotnak már vajmi kevés köze van a nemzet függetlenségéhez. Annál inkább a megszállásához. A külső erő által diktált kormányzáshoz, amihez a baloldal immáron többedszer segédkezett hazánkban, méghozzá elsősorban azért, hogy megingott, alap nélküli hatalmának fenntartásához segítséget kapjon.
Egy államcsőd bekövetkezte már öt évvel ezelőtt is nagy eséllyel megteremtette volna a jelenlegi kétharmadot, ám akkor Gyurcsányék, majd Bajnaiék célja egyértelműen csak az volt, hogy kibekkeljék valahogy a választásokig. De a megahitellel a 2014-es visszatérést is megpróbálták bebiztosítani, méghozzá azzal, hogy szinte példátlanul rövid futamidőre – egészen véletlenül a jövő év tavaszáig – kötötték meg az IMF-fel a hitelszerződést. A forgatókönyv pofonegyszerű: a legnagyobb összegű, szinte kigazdálkodhatatlan törlesztőrészletek a következő, várhatóan jobboldali kabinet időszakára essenek. A visszafizetés kényszere szinte elviselhetetlen terheket rak majd a társadalomra, ezért a jól bevált szociális ígéretek ismét kormányváltást hozhatnak.
De nem így történt. A valutaalap úgy kapta vissza a pénzét, hogy annak zömét nem a polgárok fizették. Sikerült fenntartani a társadalmi békét. Nem jutottunk egyetlen IMF kormányozta állam sorsára sem, ahol a nemzetközi válságkezelés általában a pokol elszabadulásához vezetett. Hazánk azon ritka helyek közé tartozik a világban, ahol az IMF akár azzal is dicsekedhetne, hogy sikeres pályát futott be a gyámsága alá tartozó ország. Ezzel büszkélkedhetne, ha bármiféle köze volna ehhez. De nincs. Sőt, mi mondhatjuk azt, hogy az IMF ellenére értünk el komoly eredményeket, és dobtuk le vállunkról az évi több ezer milliárd forintos terhet. Abban vagyunk egyedülállók, hogy az előrelépést hitelezőink és jelentős tőkecsoportok ellenállásával szemben is sikerült véghezvinnünk.
Nánási Tamás cikkét az mno.hu-n olvashatják.